Rejtélyes áldozatmaradványok Mexikóváros alatt
2012. augusztus 2. 18:06
Korábban
Feltárt leletek
Az eddig feltárt leletek között három edény található, amelyek közül kettő a pulque nevű, agade növényből készült, alkoholos ital számára volt fenntartva. A harmadik háromlábú edény rendeltetési célját tekintve – bár ez még nem teljesen bizonyított, azonban – Talavera González eddigi feltárásaiból és a tartalom elemzéseiből arra következtet, hogy égetett emberi koponyák maradványainak tárolására szolgált.
Az eddigi leletek (bal oldalon Alejandra Jasso Pena vezető régész)
A hangszerek – mint ez a furulya, amelyet egy tinédzser sírjában találtak – valószínűleg azért került a holttest mellé, hogy a túlvilágon is örömét lelhesse benne. A tizenéves sírjában találtak még tálakat, tányérokat, füstölőt és egy agyag álarcot is. „Ezek a tárgyak a mindennapi élet elemei voltak” – mondta Smith. „Többnyire a háztartásban és a kézműves tevékenységek során használták őket. Az Azcapotzalcóból és a többi tepanec városból származó lelet igen fontos, mivel eddig nagyon kevés tepanec temetkezési helyet tártak fel” – tette hozzá.
Túlvilági furulya
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap