Kétezer éves fahidat tártak fel Kínában
2012. július 30. 11:26 MTI
Kétezer éves fahidat tártak fel Kína észak-nyugati részén, Senhszi (Shaanxi) tartományban.
Korábban
A régészek szerint a szerkezet a maga korában a világ legnagyobb fahídja lehetett - számítások szerint hossza elérhette a háromszáz métert, szélessége pedig a húsz métert.
Li Jüfang (Li Yufang), a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatója elmondta, a hidat az i.e. 221-206 között uralkodó Csin (Qin) dinasztia idején építették, a Sárga-folyó legnagyobb mellékfolyója, Vej (Wei) két partját kötötte össze, hogy megkönnyítse a közlekedést a két császári palota között Hszienjang (Xianyang) ősi fővárosban.
A híd első maradványait áprilisban fedezték fel kínai farmerek. A feltárások során előkerült cölöpök közül a leghosszabb 9 méteres, az egyik hídpillér szélessége pedig eléri a 18,5 métert. A régészek több olyan szikladarabot is feltártak, amelyeket a fapillérek megerősítésére alkalmaztak. "Első alkalommal került napvilágra ilyen korú és ekkora méretű fahíd. A rendkívül értékes leletnek köszönhetően többet megtudhatunk a korabeli hídépítési eljárásokról és szállítmányozásról" - magyarázta a régész.
A nagy hídtól 200 méterre nyugatra az archeológusok feltártak egy korbeli kisebb hidat is. A két hidat még a Han-dinasztia (i.e. 202- i.sz. 220) idején is használták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.