Újabb lelet cáfolja a Clovis-kultúra elsőségét
2012. július 17. 15:46
Az Egyesült Államok benépesülését vizsgáló tudósok kőből készült lándzsafejeket és dárdákat találtak a nyugati Oregon államban. A leletek akár 15 ezer évesek is lehetnek, így időben jócskán megelőzhetik a Clovis-kultúrát, amelynek képviselőiben évtizedeken át az első amerikai őslakosokat látták.
Korábban
A vadászathoz használt eszközök a kormeghatározó vizsgálatok szerint legalább olyan idősek – ha csak nem korábbiak – mint az ismert Clovis-kori kultúra híres leletei, amelyeket a kontinens sokáig elsőnek hitt lakói használhattak. A lelet közelében felfedezett emberi fekálián elvégzett precíz radiokarbonos vizsgálat megerősítette a datálást, de a kutatók szerint még sok a bizonytalanság.
A leleteket a Paisley-barlangrendszerben, a barlang üledékében találták meg. A nyugati parton felfedezett tárgyak megvizsgálása után eddig rendre arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy az ősemberek által elsajátított technikai tudás a Clovis-kor utánra tehető. A Dennis Jenkins (Oregoni Egyetem) vezette tudócsapat most azonban azt állítja, hogy erre párhuzamosan, sőt az is lehet, hogy előbb sor kerülhetett. A tudósok megkövesedett bélsáron végeztek radiokarbonos vizsgálatokat, amiből a korra és a genetikai összetevőkre következtettek.
A kutatók szerint a leletek akár 14500 évesek is lehetnek, amivel jócskán beelőzik a Clovis-kultúra legkorábbi emlékeit – a feltételezést azonban még bizonyítani kell. Korábban évtizedeken keresztül azt hitték, hogy az amerikai kontinens első lakói a Clovis-kultúra képviselői voltak, azon népcsoport, amely az összes észak- és dél-amerikai bennszülött kultúra ősének tekinthető. Az első őslakosok Szibéria déli, hegyvidéki részén élők leszármazottjai vándorolhattak nyugati irányba a Bering-földhídon át. Ezt a narratívát azonban sokan cáfolják, mondván, egyre több bizonyíték utal a korábbi, 15-16 ezer évvel ezelőtti betelepedésre.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a fegyverekkészítők különböznek-e a Clovis-civilizációtól, mindenesetre a két csoport kulturális tradíciója eltér egymástól. A múlt héten látott napvilágot az a genetikai kutatás, amely azt állítja, hogy az amerikai őslakosok – Kanadától Chile déli csücskéig – legalább három ázsiai migrációs csoport leszármazottai, ám legtöbbjük egyetlen csoportot, az első amerikai bevándorlókat tekintheti ősének. Jenkinsnek a Science című tudományos folyóiratban közölt elmélete érdekes adalékokat szolgáltat a kutatáshoz; szerinte a haplocsoportok hasonlóak bizonyos ázsiai és dél-amerikai közösségek esetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap