Több száz éves hajóroncsokat emelnek ki a Visztulából
2012. július 4. 09:36 MTI
Háromszáz éves hajóroncsokat emelnek ki júliusban a Visztula holtágából Gdanskban. A tervek szerint az áruszállító és rakodó vitorlás hajók maradványait renoválásuk után egy víz alatti skanzenben állítják ki.
Korábban
Az első roncsot hétfőn tisztították meg az iszaptól, majd felszínre emelték. Ezek után a gdanski tengerészeti múzeumba került, ott újítják fel a leletet.
Szakértők szerint a hajó maradványai rendkívül értékesek a lengyel régészek számára: először vizsgálhatnak meg egy jellegzetes, XVIII. századból származó visztulai, lapos fenekű vitorlást, amelyet eddig csak a gazdag ikonográfiai és történelmi forrásokból ismertek.
A lapos fenekű hajó roncsaira a helyi tengerészeti hivatal munkatársai bukkantak, amikor a Visztula holtágának tervezett mélyítése előtt átvizsgálták a folyó medrét. Az iszapban öt roncsot fedeztek fel: közülük hármat még a mélyítési munkálatok megkezdése előtt el kell távolítaniuk.
Waldemar Ossowski régész a PAP lengyel hírügynökségnek azt mondta, hogy az első roncsot méretei miatt nem tudták egészben kiemelni. A valószínűleg 40 méter hosszú hajónak csak az orrát vágták le és hozták a felszínre. Ezzel utat is nyitottak maguknak a következő roncshoz, amelyet várhatóan július végén emelnek ki a vízből.
A tengerészeti múzeum szakértője szerint csak a régészeti vizsgálatok után születik döntés a roncs további sorsáról. Valószínűnek tartja, hogy a múzeumban marad, de azt sem zárja ki, hogy a Gdanski-öböl fenekére süllyesztik, ahol már több hajómaradványt elhelyeztek egy tervezett víz alatti skanzenben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.