Nagy Lajos kori érméket találtak Lengyelországban
2012. február 24. 11:27 MTI
Nagy Lajos és a Jagellók korából fedeztek fel érméket a Visztula partján fekvő Kazimierz Dolny kisváros XVI. századi plébániatemplomának felújításakor - olvasható a Kurier Lubelski című kelet-lengyelországi regionális napilap honlapján.
Korábban
A plébániatemplomot tavaly ősszel kezdték felújítani. Elsősorban építészeti munkálatok folytak a helyszínen, de mivel műemlékjellegű épületet restaurálnak, régészek is dolgoznak a helyszínen.
A napokban több régészeti felfedezésre került sor a templomban. A padlózat felújításkor több kriptát és sírhelyet, egy gótikus és egy XVI. századi templom maradványait tárták fel a kutatók georadar segítségével. A helyszínen közel 130 érmét is találtak, amelyek valószínűleg Nagy Lajos és a Jagellók korából származnak.
Edmund Mitrus, az egyik archeológus a lapnak elmondta, hogy a kripták nehezen megközelíthetők, így nem lenne egyszerű egy "turistaösvény" kialakítása a helyszínen. Csaknem lehetetlennek ítélte templom alatti alagút építését is, hangsúlyozva, hogy az épület alatt mindenhol sírhelyek vannak.
A régészek eleinte lehetővé akarták tenni a kripták látogatását, de a plébánia döntésére az új padlózat alatt, a földben hagyják azokat a következő generációk számára. A kiásott érmék a városi múzeumba kerülnek.
A XIV. században városi jogokat szerzett Kazimierz Dolny a varsóiak egyik kedvenc hétvégi kirándulóhelye. A csaknem 3,5 ezer lakosú kisvárost a művészek is kedvelik, így akár lengyel Szentendrének is nevezhető. Magyar partnervárosa Hortobágy.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.