33 éves bűntényre derült fény
2012. május 25. 09:45 MTI
Egy férfi bevallotta annak a Manhattanben 33 éve eltűnt kisfiúnak a meggyilkolását, akinek holtteste után egy hónappal ezelőtt hiába kutattak az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) emberei egy New York-i bérház pincéjében - közölte csütörtökön a rendőrség.
Korábban
A hatéves Etan Patz 1979 májusában tűnt el, amikor a szülei először engedték el egyedül hazulról az iskolába. A fiú elindult az iskolabusz megállójához, ahova soha nem érkezett meg. Azóta a hiába keresett gyerekeké közül az ő esete vált a legismertebbé New Yorkban.
A szerdán őrizetbe vett Pedro Hernandez az állította, hogy megfojtotta a fiút, és a holttestet egy dobozba rejtette. Amikor azonban napokkal később visszatért oda, ahol a dobozt hagyta, annak állítólag már hűlt helye volt.
A most 51 éves Hernandezt, aki Etan eltűnése idején a környéken dolgozott, egyelőre nem minősítették gyanúsítottnak. A nyomozók most megpróbálnak olyan bizonyítékot gyűjteni, vagy vallomást beszerezni, amely alátámaszthatná a beismerést. A rendőrségi tájékoztatás burkoltan arra célzott, hogy Hernandez a családtagjai előtt tehetett olyan utalást, vagy vallomást, amely Etan Patz eltűnésére utalhatott. Tárgyi bizonyíték hiányában a férfit elítélése akadályokba fog ütközni.
Nem sokkal Etan eltűnése után Hernandez New Jersey államba költözött, ahol sohasem került összetűzésbe a hatóságokkal. A férfi a feleségével együtt számítógépekkel foglalkozott, és egy pünkösdista csoport tagja volt.
Etant annak idején Amerika-szerte keresték: ő volt az első eltűnt gyerek, akinek a fotóját tejesdobozokra nyomtatták, és Ronald Reagan elnök az ő eltűnésének az évfordulóját nyilvánította az Eltűnt gyerekek országos napjává. Etant 2001-ben holtnak nyilvánította a bíróság.
Az ügynek Hernandezen kívül más gyanúsítottjai is voltak. Egy hónappal ezelőtt egy olyan pincehelyiséget vizsgáltak öt napon keresztül a sohói Prince Streeten, amelyben egy helyi ezermester, Othniel Miller 1979-ben műhelyt üzemeltetett. Felmerült, hogy a jelenleg 75 esztendős Miller esetleg a betonba rejthette a holttestet, de hivatalosan nem vádolták meg a gyilkossággal. Etan szülei a mai napig a Prince Streeten laknak.
Az első számú gyanúsított ugyanakkor mindig is egy Jose A. Ramos nevű, elítélt pedofil volt, aki ismerte Patzék bébiszitterét. Ramos, aki gyerekmolesztálás miatt most is börtönben ül, mindig is tagadta, hogy köze lenne a megoldatlan rejtélyhez.
Etan eltűnésének ma van a 33. évfordulója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap