Zichy-képet restaurálnak a Galériában
2012. május 18. 11:33 MTI
Várhatóan jövőre láthatja a nagyközönség a Gödöllői Királyi Kastélyban Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című festményét, amelynek restaurálása a Magyar Nemzeti Galériában zajlik.
Korábban
A festmény restaurálására a Gödöllői Királyi Kastély tavaly 1 millió 400 ezer forint támogatást nyert a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Múzeumi Szakmai Kollégiumától. Az összeg a konzerválásra, azaz a restaurálás első ütemére elegendő, ezért idén újra pályáznak a folytatásra. A teljes restaurálás után - várhatóan 2013 végén - a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő műkincset a Gödöllői Királyi Kastélyban állítják ki.
A 3,45 méter széles és 4,47 méter magas festményen a mechanikus hatású sérüléseket feltételezések szerint repesz okozta - mondta el Bernád István restaurátor csütörtökön. Hozzátette: az is elképzelhető, hogy egyszerűen leesett vagy eldőlt a kép és akkor keletkeztek a nagyobb szakadások, sérülések. Az alkotás sokáig hengeren volt, így amikor letekerték és kiterítették, mintegy két hétig így akklimatizálódott.
Szilágyi Sándor a restaurálás konzervátori részével foglalkozik. Mint mondta, összetett munkáról van szó az apró lyukaktól a anyaghiányokon át a nagy hasadás kiegészítéséig - utóbbi okozta a legnagyobb problémát. Szerinte amikor a festmény megsérült, nem kezelték, azt követően pedig beázhatott, amelynek hatására a vászon zsugorodott. A szakadásoknál vászon kiegészítést alkalmaztak: ennél az eljárásnál arra kell törekedni, hogy az eredetihez minél jobban hasonlító vásznat találjanak. A felületen maradt kisebb-nagyobb hullámokat nedvesítéssel, langyos, meleg vasalóval, préseléssel tüntetik el.
Deák Ferenc 1876 januárjában halt meg, holttestét a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában ravatalozták fel. Temetése előtt három nappal a ravatalnál megjelent Erzsébet királyné, egy koszorút helyezett el és térdre ereszkedve imádkozott. Az esemény hírét felkapta a sajtó, ennek hatására Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta Zichy Mihály festőművészt, hogy reprezentatív festménnyel állítson emléket az eseménynek.
Az ekkor Párizsban élő Zichy nem volt jelen Deák temetésén, de hogy hiteles képet tudjon készíteni, Budapestre utazott. Találkozott a királynéval, vázlatot készített róla, megtekintette az általa az eseményen viselt gyászruhát, a temetkezési társaság pedig újra felépítette a ravatalt az eredeti helyszínen. A művész azt a pillanatot ragadta meg a festményen, amint a királyné elhelyezi koszorúját a ravatalon. Egy év múlva elkészült a mű, Zichy hazaküldte Párizsból, de ezt mégsem mutatták be a nagyközönségnek. A művész ugyanis ráfestette a képre azt a cipruságat, amelyet állítólag Kossuth Lajos küldött Deák sírjára, és ez elfogadhatatlan volt a királyi udvar számára. Zichynek át kellett festenie a képet.
Az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című festményt 1877 nyarán helyezték el a Nemzeti Múzeum 6. képtári termében, az úgynevezett Habsburg-teremben. A képet egy ideig a Magyar Tudományos Akadémián állították ki, majd eltűnt a nyilvánosság elől. A legutóbbi időkig a Magyar Nemzeti Galéria raktárában őrizték, rossz állapotban, hengerre tekerve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.