Nők és kereszténység
2012. április 5. 11:28
A nőket elnyomták a korai kereszténység idején – állítja egy brit történész, aki megkérdőjelezi Isten hagyományos ábrázolásmódját, bár azt nem jelenti ki, hogy a Teremtő nő lenne.
Korábban
Az egyik vezető ókortörténész, Bettany Hughes a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a kereszténységet a vallás korai szakaszában a nők dominálták. Mint fogalmazott, nem lehet tudni, hogy Isten nő vagy férfi, de az emberiségnek jó oka volt rá, hogy a nőket előnyben részesítette.
A történésznő szerint paradox helyzet, hogy a keresztény egyházat a kezdetekben nők irányították. Rómában a vallás megszületése utáni első két évszázadban a templomok felét nők építették, de említhetnénk példaként Fébét (Ajánlom pedig néktek Fébét, a mi nénénket, ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója. Pál apostolnak a rómabeliekhez írt levele, 16:1 ), Pál apostol pártfogóját, mint meghatározó egyházi személyt.
A szebbik nem tagjai diakonisszák, papnők és püspökök is lehettek a kereszténység korai idejében. Természetesen a nők magas egyházi pozíciókba való kerülése már akkor visszatetszést keltett többekben, a francia szinódus például „elfogadhatatlan és szégyenteljes” döntésnek tartotta az egyház gyakorlatát.
A történész a BBC Two Divine Women című műsorában fog beszélni a nők szerepéről a kereszténységben, s arra is kísérletet tesz, hogy megmagyarázza: miért ellenzi a női papszentelések tiltását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.