Megnyílt a világ első huszármúzeuma
2012. március 4. 10:10
A dél-franciaországi Tarbes-ban Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszter 2012. március 3-án megnyitotta a világ első huszármúzeumát Az ünnepi eseményen Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára is köszöntőt mondott.
Korábban
„A Nemzetközi Huszármúzeum, miközben egyedülálló és nagyszerű gyűjteményt mutat be, a magyar katonai hagyományok egyik legnépszerűbb és legismertebb vonatkozásának is emléket állít. A huszárság intézménye ugyanis a magyarság apportja az európai hadviselés evolúciójához, amire joggal lehetünk büszkék” – emelte ki beszédében Szőcs Géza.
A huszár szó Mátyás király korára vezethető vissza, amikor az uralkodó egyik rendelkezése értelmében húsz telkenként egy lovas katona kiállítására kötelezte alattvalóit. E hadfiak később különösen a Rákóczi-szabadságharcban tüntették ki magukat, de megjelentek a nemzetközi hadszíntereken, többek között Poroszországban, Olaszországban, Lengyelországban, Oroszországban és Franciaországban.
A magyar és francia hadtörténet közös alakja Bercsényi László, aki 1726-tól immár francia állampolgárként huszárai élén részt vett a korabeli Franciaország minden nagy fegyveres konfliktusában, és ezért 1758. március 15-én a legmagasabb francia katonai rendfokozattal, a Franciaország marsallja címmel tüntették ki.
Külön érdekesség, hogy Bercsényi francia alakulata megőrzött egy régi magyar indulót is, amely a magyarországi emlékezetből már kiveszett.
A huszármúzeum honlapja megtekinthető itt
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.