A legkorábbi keresztény ikonográfia
2012. március 1. 08:45
Jónás és a cet történetét ábrázolja az a rajz, amelyet egy jeruzsálemi sírban talált osszuáriumon azonosítottak régészek.
Korábban
„Ha bárki azt mondja nekem, hogy talált egy ebből az időből származó feliratot vagy Jónás-rajzot, akkor azt mondom neki: ez lehetetlen. Vagyis ezt mondtam volna neki eddig” – nyilatkozta James D. Tabor, a charlotte-i Észak-karolinai Egyetem kutatója. „Csapatunk ezt kevéssé tartotta elképzelhetőnek, holott a bizonyíték itt volt a szemünk előtt. Nincs más hátra, újra kell fogalmaznunk korábbi feltételezéseinket” – tette hozzá.
Tabor Simcha Jacobovici rendező-professzoral működött közre a sír tanulmányozásában, amely Jézus családjának feltételezett temetkezési helyének szomszédságában áll. A témáról a Discovery Channel forgatott dokumentumfilmet, amely akkoriban kapott hideget-meleget a tudóstársadalomtól.
A felfedezést és annak interpretációját továbbra is hitetlenkedve fogadják a szakma prominens képviselői, mivel nem tudják elképzelni, hogy a korai időből ilyen keresztény emlékek kerülhetnek elő.
„Minden a kontextustól függ” – így Tabor. „A két sír mindössze hatvan méterre van egymástól, s egy olyan ősi birtok részét képezték, amely egy gazdag családhoz tartozott. Azért gondoltuk, hogy megvizsgáljuk a sírt, mivel közel van az ún. Jézus-sírhoz. Nem tudtuk, hogy bármi érdekes kisülhet belőle”.
A sír egy tipikus, i.e. 20 és i.sz. 70 között épült jeruzsálemi temetkezési hely, átlagos méretű, finoman kifaragott kőből áll. Hét méterrel egy kelet-talpioti öröklakás alsó szintje alatt található, három kilométerre délre az Óvárostól. 1981-ben bukkantak rá a régészek, de gyorsan távozniuk kellett a helyszínről, mivel az ortodox zsidó szervezetek felszólították őket, hogy hagyjanak fel a zsidó sírok megbolygatásával.
2009 és 2010 között Tabor két kollégájával engedélyért folyamodott az Izraeli Régiségügyi Hatóságnál, hogy feltárhassák a sírban található mintegy kétezer osszuáriumot (csontház). Ezek közül 650-en volt valamilyen a felirat, a legértékesebb minden bizonnyal az ötös és hatos számú tárgy. A négysoros, görög betűkkel íródott szöveg pontos jelentése egyelőre nem ismert, egyelőre annyit tudni, hogy a feltámadásról szól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.