200 éves amerikai hadihajó roncsait találhatták meg
2012. február 9. 19:06 MTI
A kétszáz éve elsüllyedt Revenge nevű amerikai hadihajó roncsait találhatták meg Rhode Island közelében, két kilométerre a partvonaltól.
Korábban
A hajó parancsnoka Oliver Hazard Perry (1785-1819) kapitány volt, aki később az 1812-es brit-amerikai háború egyik hőse lett.
A Revenge 1811. január 9-én Rhode Islandről Connecticut felé tartott, amikor viharba került, és az erős ködben zátonyra futott. A kapitány megparancsolta a legénységnek, hogy dobjanak a vízbe néhány ágyút, könnyítendő a szkúner terhelésén, azonban ez sem volt elegendő a hajó kiszabadításához. A legénység végül elhagyta a hajót, és mindannyian megmenekültek, azonban a hajótörés majdnem véget vetett az akkor 25 éves parancsnok ígéretes haditengerészeti karrierjének.
"Emelkedőben volt a csillaga, de aztán zátonyra futott a hajója, az ilyesmi pedig nemigen szokott kedvezni bárki karrierjének" - hangsúlyozta David Skaggs professzor emeritus, aki könyvet írt Perryről. Ennek ellenére a kapitány1812-ben az ontariói ütközetben, majd egy évvel később az Erie-tavi csatában is győzedelmeskedett a britek felett.
A hajóroncs helyét két amatőr búvár - Charlie Buffum és Craig Harger - fedezte fel egy könyv alapján és fémdetektor segítségével 2005-ben, amikor megtalálták az első hajóágyút. A későbbiekben még négy ágyúra és egyéb fémtárgyakra, köztük egy horgonyra bukkantak, de felfedezésüket tavalyig titokban tartották.
Buffum és Harger teljesen biztosan abban, hogy a szkúnert fedezték fel, hiszen a térségben egyetlen olyan hajó elsüllyedéséről sem tudnak, amelynek fedélzetén ágyúk lettek volna.
Az amerikai haditengerészet mindaddig nem fogadja el a két amatőr búvár elméletét, míg meg nem bizonyosodnak arról, hogy a 4,5 méteres mélységben lévő roncsok valóban a Revenge maradványai. Első lépésként robot segítségével vizsgálják át a helyszínt, majd az eredményektől függően esetleg búvárok is végigkutatják a területet bizonyítékokat, olyan tárgyakat keresve, amelyeken a Revenge neve olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.