Hogyan alakult a krétai táj?
2012. január 23. 13:31
Kréta szigetén laikusoknak és kutatóknak szóló kurzusok indulnak, amelyek a táj alakulásának megértését célozzák meg. Arthur Evans nyomába eredve mostantól bárki megismerheti a knósszoszi életformákat.
Korábban
Egy évszázaddal ezelőtt Arthur Evans kezdte meg a bronzkori knósszoszi palota feltárásának monumentális feladatát, és látott hozzá a minószi életforma tanulmányozásához. A kezdeti vállalkozás során ugyan több tárgy is előkerült, az athéni British School (BSA) szerint még sok kutatnivaló akad itt. A görög állam nevében a BSA munkatársai vizsgálják az Evans által és az azóta megtalált leleteket, főként a milliós nagyságrendben előkerült cserépdarabokat. Ezen leletek mindig is kéznél voltak az égei korszakot vizsgálók előtt, akik szép számmal jöttek a világ minden pontjáról.
A knósszoszi iskola létesítményei Sir Arthur Evans egykori birtokán állnak, közel a kutató lakóhelyéhez, a Villa Ariadnéhoz. Az egyszerű önellátó szállásként és könyvtárként is funkcionáló Taverna házakat úgy alakították ki, hogy minden szempontból támogassák a kutatást, amelynek hangsúlya az égei kultúrán és Kréta régészetén van. A legfontosabb kísérleti területnek a Rétegtani Múzeum számít, ahol az elmúlt évtizedben több mint 400 cikk, dokumentáció és film halmozódott fel.
Evans maga is tökéletesen tisztában volt azzal, hogy terjesztenie kell az elméleteit, és lehetőséget kell biztosítania a reflexióknak, például a palota ellentmondásokkal tarkított helyreállítását illetően. Folytatva a hagyományt, a knósszoszi BSA egy sor rövid bentlakásos tanfolyamot szervez: néhányuk arra irányul, hogy a hallgatók megismerjék a speciális követelményeket, s felkeltsék a laikusok érdeklődését. A témák gyakran túlnyúlnak a régészet témakörén, érintve az ökológiát és a természeti táj történelmi elemzését.
A következő tanfolyam címe: A krétai táj alakulása. Az ökológiai-történeti jellegű kurzus célja, hogy megmutassa, a különböző természeti élőhelyek hogyan változtak Kréta szigetén az évezredek során, illetve hogyan formálta a környéket az ember a minószi kortól a modern korig. A kirándulások, terepbejárások, a mezőkön és a hegyoldalakban tartott éjszakai beszélgetések arra szolgálnak, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a kutatásba, és olyan ismeretekre tehessennek szert, amelyek segítségével megérthetik, sőt egyenesen „olvasni” tudják a tájat. A tanfolyamot a Cambridge-i Egyetem munkatársa, Oliver Rackham vezeti, aki közel négy évtizedet töltött a krétai növény- és állatvilágban, de munkáját a brit szigeteken is elismerik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.