"Régészek" védenék a Hold emlékeit
2012. január 12. 09:23 The New York Times
Ezúttal nem csak a jövő a tét: szakemberek az Apollo hat korábbi utazásából hátramaradt tárgyi emlékek megóvásáért lobbiznak, a projekthez a NASA is csatlakozott.
Korábban
A kaliforniai történelmi leletekről készített listán egy pár csizma, egy amerikai zászló, egy pár csipesz és további száz olyan elem található, amely a Tranquillity Base-nek nevezett helyről került elő. Az új-mexikói regiszter ugyanezeket tartalmazza. Tranquillity Base viszont se Kaliforniában, se Új-Mexikóban nincs, onnan több százezer kilométerre található: ez volt az a hely, ahol Neil A. Armstrong és Buzz Aldrin 1969-ban először a Holdra lépett. Történészek és régészek most éppen azon aggódnak, hogy a küszöbön álló holdturizmus során akaratlanul is, de elpusztulnak az emberiség egyik legnagyobb teljesítményének tárgyi emlékei.
„Úgy gondolom, hogy ez az emberiség öröksége” – vallja Beth L. O’Leary, az Új-mexikói Állami Egyetem antropológusprofesszora. „Egészen hihetetlen, hogy erre a régészek még nem figyeltek fel” – tette hozzá. Maga O’Leary egyébként nem sokat foglalkozott a Hold történelmi emlékeinek megőrzésével, mígnem egy diákja 1999-ben azt kérdezte tőle, hogy tudja-e, mely szövetségi törvények irányadók a témát illetően.
A nemzetközi jog szerint az Egyesült Államok mindazon elemek felett diszponál, amelyeket az asztronauták hagytak maguk után: ilyen a holdkomp alsó része, a műszerek, vagy éppen a vizelet tárolására szolgáló zacskók. A dolog szépséghibája, hogy az Egyesült Államok is aláírta az Outer Space Treaty-t (Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket), amely kimondja, hogy egyetlen tagállam sem követelhet magának kizárólagosságot a Hold bármely része felett.
O’Learynak a holdbéli emlékek megőrzése érdekében tett erőfeszítéseit eleinte nem koronázta siker, lévén hogy a NASA is inkább a jövőre koncentrál. „Ez egy tendencia: ahogy véget ér egy program, igyekeznek mindentől megszabadulni” – így az egyik szakember, Milford Wayne Donaldson. Az amerikai törvényhozók által megfogalmazott aggodalmak nyomán eleddig csak elméleti síkon zajlottak a viták, mivel sokáig nem születtek tervek a Holdra való visszatérésre.
Azonban újabban Oroszország és India is merész tervekkel állt elő, s már javában zajlik a Google Lunar X Prize, amelynek tétje, hogy melyik magán-finanszírozású űrkutató csapat tud robotot indítani, majd utazni vele a Hold felületén, ahonnan képeket és egyéb adatokat küld vissza a Földre.
O’Leary eddig csak két államot, Kaliforniát és Új-Mexikót tudta maga mellé állítani, de immáron a NASA is aktív, s egy workshop során össze is írták mindazon tárgyakat, amelyeket a hat Apollo-misszió során hagytak maguk után az űrhajósok. Ajánlásaikban meghatározzák a tárgyak védelmének garanciáit, például kikötik, hogy az Apollo 11 holdkompját legfeljebb 75 méterre lehet megközelíteni, de már olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy az Egyesült Államok terjessze fel a Holdat a világörökségi listára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.