Új Botticellit találtak
2012. január 4. 15:19 MTI
Sandro Botticelli eredeti művének bizonyult az a festmény, amelyet egy olasz gyűjtő 1990-ben aukción vásárolt. A Szűz Máriát és gyermekét ábrázoló képet Arezzóban állították ki.
Korábban
A Christie's New York-i árverésén egy firenzei magángyűjtő figyelt fel a titokzatos festményre, melyet akkor még a Botticelli műhelyében dolgozó egyik tanítványnak tulajdonítottak. Az alkotás most a Szent Ferencről elnevezett arezzói templomban látható a toszkán városban született, szintén reneszánsz festő, Giorgio Vasari (1511-1574) születésének ötszázadik évfordulójára rendezett kiállításon.
A kilencvenkilencszer ötvenhét centiméteres kép történetéről annyit tudni csupán, hogy a 20. század elejétől a bostoni művészeti múzeum birtokolta, mely később eladásra bocsátotta. A festmény Itáliába való visszatérése után további húsz év kellett a mű eredeti alkotójának azonosítására. Azt, hogy igazi Botticelliről van szó, az 1445 és 1510 között élt firenzei festő szakértői állapították meg a gondos restaurálásnak köszönhetően - írta az olasz sajtó. A restaurálás eltávolította a képről az évszázadok során ráfestett rétegeket.
Az is kiderült, hogy a kép egy ráesett gyertyától lángra kapott, és a 19. század folyamán savas tisztítószerrel próbálták "helyreállítani". Rendkívüli felfedezésről van szó - hangoztatta Paola Refice, az arezzói műemlékvédelmi hivatal munkatársa. Hozzátette, Botticelli példája mutatja, hogy mennyi mindent lehet még felfedezni a reneszánsz mesterekről, és "az alkotások szerzőinek azonosítása akár évekig eltartó, szigorú módszertani szabályokat kell, hogy kövessen, nagyzolt és felületes ítéletek helyett".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.