Máshol ölhették meg az angolok mártír királyát
2011. december 21. 13:24
Essexben halhatott mártírhalált az angolok szentként tisztelt királya, Edmund, akinek legendája szinte minden valóságalapot nélkülöz - mondja egy nyelvész.
Korábban
Azt még a legjózanabb történészek is elismerik, hogy Edmundnak, a kelet-angliaiak mártír királyának mitikus története egy részigazságot tartalmaz: 869-ben ugyanis valóban háború folyt az uralma alatt élők és a vikingek között. Edmundot az egyik csata után fogták ek, majd később kivégezték.
Története száz évvel később került leírásra, de emlékét nem csak írott források őrzik, az 1020 körül alapított Bury St. Edmunds apátságot is róla nevezték el. Sokáig úgy gondolták, hogy Edmund földi maradványait is ide helyezték, amiről mára kiderült, hogy nincs sok valóságalapja; ennek ellenére a legendás király személyét csodák lengték be, Bury pedig zarándokhellyé lett.
Ugyan az apátság ötszáz éven át megőrizte jelentőségét, a csata helyszíne – amelyet a krónikákban Hægelisdunként jegyeztek fel – feledésbe merült. Több elmélet is született arra, hogy Hægelisdun vajon melyik mai településsel feleltethető meg: Hoxne (Suffolk), esetleg a norfolki Hellesdon, vagy a Bury melletti Bradfield St. Clare.
Az új teóriával Keith Briggs, az UWE Bristol nyelvésze rukkolt elő: eszerint Hægelisdun valójában egy essexi hegy neve, amelyen egy mai település, Maldon fekszik. A történelmi feljegyzésekben a hegy Hailesdon néven szerepel, s egy helyi földesúr főhadiszállása volt, ami önmagában elég okot adott ahhoz, hogy a vikingek is megtámadják.
„869-ben a vikingek London felől érkeztek, röviddel azután, hogy Nagy Alfréd megállította az előrenyomulásukat, megakadályozva őket az angol korona megszerzésében. A vikingek így keleten és északon rendezkedtek be. Ez fordulópont volt Anglia történelmében” – magyarázza Briggs, aki nem hagy kétséget afelől, hogy az Edmund köré épített legenda a későbbi korok fantáziáját dicséri.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap