Mégsem uralkodtak paradicsomi állapotok Harappában
2011. november 25. 08:53
A Harappa romjai között talált emberi csontok vizsgálatának eredménye megcáfolja azt a közkeletű feltételezést, miszerint az Indus-völgyi civilizáció tagjai békében éltek volna egymás mellett.
Korábban
Gwen Robbins Schug 160 ember földi maradványainak analízise során meglepő következtetésekre jutott: szerinte a temetkezési szokások és a csontokon talált sérülések mind a társadalmi hierarchia meglétét erősítik, ráadásul az emberek nem egyenlő módon részesültek a javakból, s erőszakos cselekményekre is sor került közöttük – hangzott el az Amerikai Antropológiai Szövetség kanadai tanácskozásán.
„A leletek nélkülözésről és erőszakról árulkodnak. Ennek szintje ugyan alacsony volt Harappában, de voltak olyan közösségek, amelyeket jobban sújtott” – mondta el Schug. A kutatónő a balesetek nyomai mellett emberi erőszakra utaló jeleket is talált; ugyan a hat százalékos arány összehasonlíthatatlanul alacsony az ősi társadalmakéhoz viszonyítva, de a fejsérülések sokatmondóak, főleg, ha azt a nemekre lebontva vizsgáljuk.
Az egyik temetőben ugyanis a női csontvázak felén mutattak ki fejsérülést, amit egy bunkósbot okozhatott. A G-nek nevezett temetőben ráadásul a temetkezési szokások is azt mutatják, hogy az áldozatok a társadalom peremén elhelyezkedőkből kerültek ki; ők szenvedték el a legkomolyabb sérüléséket és a fertőző betegségek is náluk fordultak elő a legnagyobb arányban. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés nem mindenkinek volt biztosítva, a fejsérüléseket például a gyermekeknél és nőknél egyáltalán nem kezelték.
A kutatók nem ismerik pontosan a Harappa kultúra eredetét, és i.e. 2000 körüli hanyatlásának okára sem találtak magyarázatot. Első tárgyi emlékeire a 19. század derekán, az első vasút építésekor munkások akadtak rá. Tervszerű ásatás pedig csak az 1920-as években kezdődött a térségben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.