Nem adják vissza a nácik által elárverezett Modiglianit
2011. november 10. 11:33 The Daily Mail
A beperelt New York-i milliárdos nem adja vissza azt a tulajdonában levő, Modigliani által festett, 25 millió dollárt érő műalkotást, amelyet a nácik egy zsidó műkincskereskedőtől loptak el és bocsátottak árverésre.
Korábban
A Helly Nahmad Gallery tévesen állítja azt, hogy 1918-ban az ő birtokában volt az Ülő ember sétabottal című Modigliani-festmény – derül ki a festmény visszaszerzéséért indított per bírósági dokumentumában olvasható véleményből, amelyet Philippe Maestracci fogalmazott meg.
Az olajfestmény eredetileg Maestracci nagyapjáé, a Párizsban galériát nyitó Oscar Stettineré volt. A nácik közeledésének hírére a zsidó származású férfinek feleségével együtt menekülnie kellett, majd – Maestracci megfogalmazása szerint – „Hitler, a bukott művész megkezdte a világtörténelem legnagyobb műkincsrablását”. „A nácik elpusztították, rekvirálták, vagy külföldre adták a zsidó művészek alkotásait, amelyeket ’elfajzottnak’, vagy ’modernnek’ tartottak” – tette hozzá.
1944-ben egy aukción akartak túladni a Modigliani-festményen, amit Stettiner már nem tudott megakadályozni. Annak ellenére, hogy háború végén minden, a nácik által lebonyolított műkincsvásárlást semmisnek nyilvánítottak, a leszármazottnak nem sikerült visszakapnia a festményt, mivel azt pontatlanul címkézték fel.
A családtagok halála után Maestracci maradt az egyetlen örökös. 2008-ben tudomására jutott, hogy a nagy értékű festmény Helly Nahmad, a milliárdos David Nahmad fiának gyűjteményét gazdagítja, de attól a Sotheby’s aukciósház árverésén kíván megszabadulni. A 18 és 25 millió dollár közé taksált festménynek végül nem találtak új gazdát.
A műkincs visszaszerzéséért indított polgári perben elhangzott, hogy az 1944-es adásvételre a tulajdonos beleegyezése nélkül került sor, ezért az a nemzetközi jog szerint semmis, valamint hogy az örökös a festményt „annak tisztes piaci árán” vásárolná vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap