Sme: szent vagy bűnöző volt Esterházy
2011. november 6. 18:05 MTI
Nem valószínű, hogy Esterházy János amerikai kitüntetése jelentősen elősegítené szlovákiai rehabilitációját, ahogy azt a gróf hívei remélik - véli a Sme című szlovák liberális napilap szombati kommentárjában.
Korábban
Arra pedig már végképp nem lehet számítani, hogy a szlovák államfő bocsánatot kérne azért, hogy Esterházyt fasisztának minősítette. "Ivan Gasparovic talán tudja is, hogy Esterházy nem volt fasiszta, de ez mellékes, ha neki és a hozzá hasonló szlovák nacionalistáknak arra van szükségük, hogy Esterházyt fasisztának állítsák be" - írja Peter Morvay. "Egyrészt a magyarok elleni belpolitikai harc keretében, másrészt a szlovák háborús fasiszták bűnének relativizálása érdekében, akikhez ők maguk is elég közel állnak" - mutat rá a szerző.
Szerinte az amerikai zsidó politikai szervezet kitüntetése beleillik a szlovák-magyar vitába. "Különösen szórakoztató figyelemmel kísérni, ahogy ma a magyar, töményen antiszemita nacionalisták büszkén hivatkoznak a liga álláspontjára, amellyel szemben különben ellenszenvvel viseltetnek" - írja Morvay.
Azt állítja, hogy az Esterházyról folytatott szlovák-magyar vita "elsősorban politikai vita és lényegében megoldhatatlan, mert a megoldás az egyik félnek sem érdeke. Az Esterházyról szóló vita nem fejeződött be, mert mindkét félnek nagy szüksége van rá" - zárja írását Peter Morvay.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap