Turistakalauz római emlékekről Bécstől Budapestig
2011. október 26. 14:57 MTI
Bécstől, római nevén Vindobonától Budapestig az egykori római határ mentén található emlékekről készült útikalauz magyar nyelvű változatát mutatják be csütörtökön a szlovákiai Révkomáromban, a Duna Menti Múzeumban.
Korábban
A 200 oldalas, zsebkönyvformájú kiadvány számtalan színes fotóval, helyszíni és múzeumi műtárgyfelvételekkel idézi fel a Limes menti kultúrát. A Római emlékek a Közép-Duna vidékén Vindobonától Aquincumig című kötet korábban szlovákul jelent meg, a magyar kiadást angol és német nyelvű változat követi - mondta a könyv egyik szerzője, a Komáromi Klapka György múzeum igazgatója.
Számadó Emese tájékoztatása szerint az útikalauz olyan római emlékekkel ismerteti meg az olvasókat, amelyek eredeti lelőhelyükön látogathatók. A nagyobb egységeket összefoglaló vázlatok ábrázolják, az adott településről pedig részletes térképeket készítettek. Az ismertetőket minden szakaszról az adott helyszín kutatója írta, így a könyv összeállításában 13 magyar, kilenc szlovák és öt osztrák szakember dolgozott együtt.
A kötet szlovák szerkesztői azt a tudományos munkát szerették volna a nagyközönség számára élvezhető módon megjeleníteni, amelyet az osztrák, a szlovák és a magyar régészek végeztek a Közép-Dunai Limes szakasz feltárásával. A kiadvány megjelenését támogatta a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a Nemzetközi Visegrádi Alap és az UNESCO.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap