Alig tanítják a polgárjogi küzdelmeket az USA-ban
2011. szeptember 30. 12:29 The New York Times
Kevés időt fordítanak rá, s nem is kötelező mindenhol a polgárjogi harcok tanítása az Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy a tanulók gyakran még a legismertebb szereplőket sem tudják megnevezni.
Korábban
Julian Bond, Georgia állam korábbi képviselője, politikai aktivista két évtizeddel ezelőtt állt ki először a katedrára. Többször is „vizsgáztatta” hallgatóit, hogy vajon mennyire mély ismereteik vannak a 20. századi amerikai történelem legfontosabb társadalompolitikai kérdéséről, a polgárjogi küzdelemről. Várakozásait alulmúlták a tanulók: a megkérdezettek közül egyetlen olyan diák sem akadt, aki hallott George Wallace-ról, Alabama rasszista kormányzójáról – volt olyan nebuló is, aki például a CBS egyik hírolvasójának hitte a szegregált iskola „mintaállamának” vezetőjét.
A tendencia az évek alatt nem fordult meg, s ha lehet mondani, még rosszabb lett a helyzet – derül ki az amerikai Southern Poverty Law Center által készített kutatásból. A dokumentum szerint az állami követelményrendszerben kell keresni a probléma gyökerét. „Az állami minimum követelmények teljesen mellőzik a polgárjogi küzdelem oktatását” – vonta meg a konklúziót a szerdán napvilágot látott jelentés.
A dokumentumban az államok aszerint vannak osztályozva, hogy milyen mennyiségben és minőségben oktatják a polgárjogi küzdelmeket. Harmincöt állam kapott ’F’ osztályzatot, amely azt jelzi, hogy a téma alig, vagy egyáltalán nem szerepel a tantervben. Az ’A’,’B’ és ’C’ osztályzatot kiérdemlő tizenkét állam közül kilenc is délen helyezkedik el, ott, ahol a mozgalom hőskorszakában a legnagyobb erejű megmozdulások és bojkottok voltak.
„Általában minél távolabb vagyunk a déli övezettől, s minél kisebb az adott terület afro-amerikai populációja, annál kevesebb figyelmet szentelnek a mozgalom bemutatásának” – olvasható a dokumentumban.
’A’ osztályzatot egyedül Alabama, Florida és New York kapott; ezekben az államokban különösen nagy hangsúlyt fektetnek a Legfelső Bíróság 1954-es deszegrációs ítéletétől kezdődő, s a Martin Luther King meggyilkolásáig (1968) tartó időszak tárgyalására. A három államban nem csak a Doktor gondolatai és munkássága kerül terítékre, a tanulók megismerhetik James Meredith, a Mississippi Egyetem első fekete diákjának történetét, valamint Medgar Evers és Malcolm X polgárjogi harcosok küzdelmes életét is.
A jelentés kiemeli: még a jobb osztályzatot kapó államoknál is az figyelhető meg, hogy a történelemoktatást szívükön viselő iskolák is átsiklanak az események felett, mivel a világháború utáni időszakra már kevesebb idő marad – mondta el Maureen Costello, a Teaching the Movement: the State of Civil Rights Education in the United States 2011 címet viselő jelentést kiadó intézet igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap