Megtalálták a brit ezüsthajót
2011. szeptember 27. 10:18 BBC News, MTI
Egy amerikai cég rábukkant az Atlanti-óceánban a második világháborúban németek által elsüllyesztett teherhajóra, amelynek rakterében 200 tonna ezüst volt.
Korábban
Az SS Gairsoppát 1941-ben torpedózta meg egy német tengeralattjáró, és a 85 főnyi legénységből mindössze egy személy ért szerencsésen partot. A közel 150 millió brit font (mintegy 50 milliárd forint) értékű rakomány a legnagyobb mennyiségű nemesfém, amelyet valaha felfedeztek a tengereken. A roncsra az Odyssey Marine cég bukkant rá és a brit közlekedési minisztériummal kötött megállapodás értelmében a kincs értékének nyolcvan százalékát visszaadják Nagy-Britanniának.
A hajó Indiából tért vissza Nagy-Britanniába, de a viharos vizeken kifogyóban volt az üzemanyaga, ezért az ír Galway felé vette útját, amikor a német tengeralattjáró kiszemelte. Bár 32 személynek sikerült mentőcsónakba szállnia, mindössze három matróz tudta megközelíteni két hét múlva az ír partokat; a partraszállással viszont már csak egyiküknek volt szerencséje. A tengerész 1992-ben hunyt el. A roncsot a nyáron találták meg közel 4700 méter mélységben, 300 mérföldre az ír partoktól, azonban csak a múlt héten erősítették meg, hogy az SS Gairsoppáról van szó.
Az amerikai cég egyik vezetője, Andrew Craig elmondta, „elvégeztük a projekt első szakaszát, meghatároztuk a roncs helyét és azonosítottuk. Most keményen dolgozunk a felhozatal megtervezésén”. Mivel a hajó a tengerfenéken nem borult oldalára, és a rakomány is könnyen megközelíthető, várhatóan az ezüstöt távirányítású robotokkal hozzák majd a felszínre. A munkálatokat legkorábban 2012 tavaszán kezdhetik meg.
Az ezüst részben magán-, részben állami vagyon; a Lloyd biztosítási társaság archív irataiból próbálják kideríteni a tulajdonosokat. Szakértők szerint tekintettel a hajó korára és a tengerfenék mélységére valószínűtlen, hogy emberi maradványokat is találnának rajta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.