Szarmata leletek az épülő M3-as autópálya nyomvonalán
2011. szeptember 23. 12:25 MTI
Rendben befejeződnek szeptember 30-ig a régészeti feltárások az M3-as autópálya Nyíregyháza és a 49-es főút közötti nyomvonalán: az épülő sztrádaszakaszon több érdekes bronzkori és szarmata időkből származó leletekre bukkantak a szakemberek.
Korábban
Pappné Kurucz Katalin, Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ nyíregyházi regionális irodájának vezetője elmondta, hogy az említett részen két lelőhelyen folyik régészeti munka a hónap végéig.
Az M3-as következő, Vajától Vásárosnaményig tartó szakaszán a módosított szerződés szerint egészen december 15-ig dolgozhatnak a régészek. Ezen a nyomvonalon pillanatnyilag két lelőhelyen kezdődött meg a feltárás, és további hetet kell még felkutatni - közölte a szakember. A sztrádaszakaszon az örökségvédelmi központ együttműködik a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, mivel egyes területeket még erdő borít. Az irtáson már dolgoznak, a munkálatok ütemezés szerint zajlanak.
A régészek az előkészítő fázis, azaz a lőszermentesítés, bozótirtás, geodéziai kitűzés, illetve a fémkeresős vizsgálat után azonnal elkezdik a lelőhelyek szondás vizsgálatát. Az irodavezető közlése szerint az épülő M3-as autópálya nyomvonalán mintegy harminc régészeti szakember dolgozik.
A legérdekesebb leletekre az Ófehértó határában feltárt bronzkori telep egyik gödrében bukkant a Cséki Andrea vezette régészcsoport. A gödörben két férfi zsugorított sírja volt, a fiatalabbik férfi teste alatt pedig egy több ezer kagylókból álló szőnyeget találtak. A kagylók két-három rétegben, kinyitva, nagyrészt felfelé fordított felükkel, a test alatt rendszerezve helyezkedtek el.
Arra, hogy miért tették a test alá az egyébként teljesen hagyományos kagylókat, természettudományos vizsgálatok segítségével próbálnak meg rájönni a szakemberek - fűzte hozzá Pappné Kurucz Katalin. Egyúttal megemlítette, hogy a feltárással érintett részen az előzetes hatástanulmányok négy, egymástól független területet jelöltek meg. A több mint egy évig tartó munka során kiderült, egy nagy, körülbelül 90 ezer négyzetméter területű lelőhelyről van szó, ahonnan számos bronzkori és a szarmaták korából származó emlékanyag került elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.