Százéves a pozsonyi Petőfi-szobor
2011. szeptember 6. 13:48 MTI
Száz éve, 1911. szeptember 8-án leplezték le Petőfi Sándor pozsonyi szobrát. A centenáriumra kiállítással, szakmai szemináriummal és ünnepélyes megemlékezéssel készülnek a szlovák fővárosban.
Korábban
Az egykor közadakozásból elkészült szobornál csütörtökön tartanak ünnepélyes koszorúzást a pozsonyi Medikus-kertben. A megemlékezés fővédnöke Milan Ftácnik, Pozsony főpolgármestere, és Tatiana Rosovát, Pozsony-Óváros polgármesterét is várják az ünnepségre a szervezők - írja az évfordulós megemlékezésekről az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában. A csütörtöki koszorúzáson Duka-Zólyomi Árpád, a Petőfi Emlékmű Bizottság elnöke is beszédet mond.
A pozsonyi Magyar Kulturális Intézetben ugyancsak csütörtökön konferenciát rendeznek. Ezen többek között Daniel Hevier szlovák költő méltatja majd Petőfi Sándort. Kis Szemán Zsófia művészettörténész a szobor alkotójáról, Radnai Béláról tart előadást, Mayer Judit szerkesztő, műfordító pedig a szoborhoz kötődő emlékeiről beszél majd.
A centenárium alkalmából a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában kedden nyílik az a kamarakiállítás, amely a szobor történetének részletes bemutatása mellett a 19. századi Pozsony atmoszféráját is igyekszik megidézni régi képeslapok, rajzok segítségével.
A tervek szerint csütörtökön emléktáblát avattak volna Petőfi Sándor egykori pozsonyi lakhelye, az Apácapálya (Panenská) 27. számú ház falán. Mivel az épület a napokban cserél gazdát és a régi tulajdonos már, az új pedig még nem illetékes a tábla elhelyezéséhez szükséges engedély megadásában, a kétnyelvű, szlovák-magyar táblát egyelőre a magyar intézetben tekinthetik meg az érdeklődők.
Az épületen az első Petőfi-emléktáblát 1900. március 15-én leplezték le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap