Feltárták Egyiptom első római kori bazilikáját
2011. július 11. 08:13 MTI
Egyiptom első ismert római bazilikáját tárták fel Alexandriában. A Legfelsőbb Régészeti Hatóság közleménye szerint a bazilika egy Ptolemaiosz-kori szentély romjain épült.
Korábban
Az egykori bazilika gránitból és mészkőből faragott oszlopai mellett napvilágra került néhány egyiptomi istenszobor is. A leletek között van Ízisz anyaistennő, a varázslás, a termékenység, a víz és szél, a tengerhajózás istennője, akit szoptató anyaként ábrázolt az ókori művész. Megtalálták a hellenisztikus Egyiptomban az Alvilág uraként, valamint gyógyító istenként tisztelt Szerápisz (Szarápisz) szobrát is.
A bazilika (királyi csarnok) az ókori görögöknél és rómaiaknál a törvényhozás és az üzleti forgalom számára emelt épületeket. Az antik bazilika egy hosszúkás, négyszögletű épület volt, melynek belsejét oszlopcsarnokok közép- és mellékhajókra osztották, ez utóbbiak fölött gyakran galériával. Bejárata a hosszú vagy a keskeny oldalon volt s a kijárattal szemben sokszor egy félkörű fülke (exedra, apszis) volt elhelyezve.
A nagy, nyilvános bazilikák rendszerint a városok fórumán vagy annak a közelében épültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap