Pontosíthatják az amerikai kontinens meghódításának idejét
2011. július 4. 13:07
Egy észak-amerikai ásatási helyszín leleteinek vizsgálata cáfolja a kontinens első lakóival kapcsolatos tévhiteket, valamint pontosíthatja Amerika benépesítésének feltételezett idejét - számolt be róla az Observer-Reporter.
Korábban
Közel négy évtizede folytat ásatásokat diákjaival James Adovasio a Meadowcroft sziklamenedéknél. Az értékes lelőhelyről már eddig is számos lelet került elő, melyek segíthetnek megválaszolni azt a kérdést, hogy az első emberek mikor jutottak el az amerikai kontinensre. Az ásatás során felszínre hozott tárgyak korát 16 ezer évesre teszik, és a feltárásokat vezető Adovasio szerint a helyszín i. e. 1500-ig szolgálhatott menedékként a vadászó és gyűjtögető csoportok számára.
A Mercyhurst Főiskola régészeti intézetének vezetőjeként dolgozó régész több - Amerikát benépesítő emberekkel kapcsolatos - legendát is megcáfolt. Elmondása szerint a 19. század végére világossá vált, hogy az első emberek a befagyott Bering szoroson keresztül jutottak el az Újvilágba. A korai becslések szerint az átkelés kétezer évvel Kolumbusz előtt történhetett, viszont a régészet és geológia fejlődésével párhuzamosan a feltételezett időpontot is megváltoztatták: a jelenlegi teóriák szerint minimum tízezer évvel ezelőtt vették birtokba az őslakosok Amerikát.
Egy másik tévhit arra épül, hogy a korai régészeti ábrázolásokon sokszor láthatóak lágyékkötős vadászok is, akik hatalmas medvéket, mamutokat ejtenek el. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Bering-szoroson átkelő csoportoknak jóval összetettebb ruházata volt. A projekt megcáfolta az őskori ember egyoldalú táplálkozásáról kapcsolatban elterjedt tévhitet is, ugyanis a leletek arra utalnak, hogy a vadászcsoportok sült húst, gyümölcsöket, bogyókat és zöldségeket is fogyasztottak.
A lelőhelyre Albert Miller talált rá 1955-ben: a helyi farmer értesítette a régészeket, akik 1973 óta ásnak a helyszínen; mindeddig 956 ezer állati, és 1,4 millió növényi eredetű leletet találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap