A klímaváltozás miatt hagyták ott Grönlandot a vikingek
2011. június 1. 08:15
Az időjárás rosszabbra fordulásának következtében tűntek el Grönlandról a szigetet háromszáz évig birtokló vikingek – állítják kutatók.
Korábban
5600 éves tavi üledékrétegek megvizsgálásával sikerült megállapítani, hogy milyen időjárási viszonyok uralkodtak a sziget nyugati részén. A kutatók mindebből arra következtettek, hogy a prehisztorikus telepesek szintén nagy hőmérsékleti ingadozásokkal voltak kénytelenek együttélni.
„Az időjárás nagy hatással volt a sziget elnéptelenedésére” – áll az amerikai Brown Egyetem tanulmányában. A kutatók szerint 1100 körül, 80 év leforgása alatt négy fokot esett a hőmérséklet. „Határozottan csökkent a hőmérséklet, még azelőtt, hogy az északiak elhagyták volna a szigetet” – mondta el William D'Andrea, a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent cikk szerzője.
A kutatók a szűkös írott és tárgyi emlékekből próbálták rekonstruálni, hogy vajon miért hagyhatták el a viking telepesek a sziget nyugati felét az 1300-as évek közepén, majd a keleti részeket a 15. század elején. A bennszülött inuitokkal való konfliktus, a jobb vadászati lehetőségek keresése, a gazdasági kényszer és a klímaváltozás mind-mind hozzájárulhatott a sziget elnéptelenedéséhez.
A kutatók korábban úgy gondolták, hogy az 1400-as évektől kezdődő, egészen a kis jégkorszakig tartó lehűlés fokozatosan lerövidítette a növénytermesztési időszakot, a jegesedés pedig akadályt gördített az Izlanddal és a skandináv népekkel való tengeri kereskedelem zavartalan lefolyása elé.
A vikingek 980 körül érkeztek a szigetre, amelynek hőmérséklete akkor még a maihoz volt hasonló. A tanulmány arra is rámutatott, hogy a prehisztorikus civilizációk bukásában is nagy szerepet játszott a hőmérséklet-ingadozás; közülük az első a Saqqaq-kultúra volt, amely 4500 éve jelent meg, s i.e. 800 körül tűnt el Grönlandról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.