Mikes Kelemenre emlékeznek az Egyetemi Könyvtárban
2011. május 3. 17:25 MTI
Az ismeretlen Mikes címmel kiállítás nyílt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárának Dísztermében abból az alkalomból, hogy idén van Rodostó magyar krónikása halálának 250. évfordulója.
Korábban
Az ELTE Egyetemi Könyvtára és az Egri Főegyházmegyei Könyvtár együttműködésében idén kettős kiállítást láthat az érdeklődő Mikes Kelemenről (1690-1761). A budapesti tárlat után néhány héttel Egerben nyílik kiállítás, amely azonban más anyagot mutat majd be - mondta el Knapp Éva tudományos kutató, az MTA doktora, a tárlat kurátora.
Knapp Éva emlékeztetett arra, hogy az Egri Főegyházmegyei Könyvtárnak Bartakovics Béla (1792-1878) egri érsek megvásárolta a Törökországi levelek eredeti kéziratát, amelyet azóta is ott őriznek - ez lesz az egri kiállítás kiemelkedő darabja. Az első Mikes-fordítás, a franciából átültetett Az ifjak kalauza szerzői kézirata 1724-ből viszont az ELTE Egyetemi Könyvtárában található - ez a most nyíló tárlat kiemelt dokumentuma lesz.
A fővárosi kiállításon összesen 64 kézirat és nyomtatvány tekinthető meg, Mikes Kelemen egész életművének háttere, a Törökországi levelek műfaji környezete, Rákóczi Ferenc rodostói könyvtárának könyvei. Nagy tematikus blokkba rendezték a Rákóczi-szabadságharc iratanyagát is - sorolta a látnivalókat a kurátor. A kiállítás tanúsítja, hogy a korai felvilágosodás magyar irodalmának egyik fő műve, Az ifjak kalauza elválaszthatatlan részét alkotja az európai irodalmi örökségnek, s hogy a fordítások ebben az időszakban nélkülözhetetlen részei voltak az írói életműveknek.
A bemutatott művek és dokumentumok segítik megérteni a folyamatot, melynek során Mikes a jezsuita oktatás keretében elsajátított retorikai ismeretekre építve, hazájától távol élve kreatív módon asszimilálta és egyéni módon fejlesztette tovább a gáláns francia levélkultúrát - jegyezte meg Knapp Éva.
A tárlaton bemutatják azt a bronz Mikes-reliefet, amelyet a budapesti Magyar-Török Baráti Társaság felkérésére Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrász készített. Mikes Kelemen halálának 250. évfordulója alkalmából júniusban emlékülés keretében helyezik el a plakettet Rodostóban ott, ahol a Mikes-ház állott. Az ismeretlen Mikes című kiállításon bemutatják egy Kolozsvárott őrzött portréjának másolatát is, amelyet Székely Beáta festőművész-hallgató készített - tette hozzá a kurátor.
A kiállítás az Egyetemi Könyvtárban október 15-ig lesz nyitva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap