Magyar nap Rodostóban
2010. június 8. 16:19 MTI
Magyar napot tartanak a törökországi Rodostóban (Tekirdag) könyvbemutatóval, kiállítással, faültetéssel, koszorúzással pénteken a 46. Cseresznyefesztivál keretében. A gyümölcsöt ünneplő júniusi rendezvény hagyományosan négynapos, csütörtöktől vasárnapig tart a Márvány-tenger partján fekvő városban.
Korábban
Gyenge András isztambuli főkonzul elmondta, hogy 2003 és 2011 között tartanak évente magyar napot Rodostóban, a Rákóczi szabadságharc (1703-1711) emlékére. A város a magyar emigráció szimbóluma is, mert Rákóczi és 40 társa 1717. október 10-én szállt partra emigránsként Gallipoliban III. Ahmed szultán meghívására, s valamennyien életük hátralevő részét Rodostóban töltötték - emelte ki a főkonzul.
Pénteken a Rákóczi-emlékházban és -múzeumban bemutatják Hóvári János történész, turkológus, diplomata Törökországi emlékek és tanulságok című könyvét, valamint Beszédes Kálmán Rodostó magyar képírója című kötetét, amely 72 darab, Törökországban készült rajzot tartalma. A könyv előszava, ismertetője törökül olvasható, s a Magyar-Török Baráti Társaság kiadásában, F. Tóth Tibor szerkesztésében jelent meg.
Beszédes Kálmán 38 válogatott rajzának másolataiból kamarakiállítást nyit a belváros központjában Szögi László, az ELTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója. A könyvtár a Beszédes-hagyaték őrzője. A képek között van nyolc rajz a Boszporuszról is az 1800-as évek végéről.
Rodostó polgármestere, Adem Dalgic az eseményre meghívta Hóvári János jelenlegi kuvaiti nagykövetet, Szögi Lászlót és F. Tóth Tibort, a budapesti Magyar-Török Baráti Társaság alapítóját és korábbi alelnökét. A Béke és Barátság parkban fát ültetnek, majd megkoszorúzzák a parkban álló Mikes Kelemen-szobrot. A rendezvényen részt vesz a Rodostói Magyar Baráti Társaság és Erdogan Erken, aki 1989-től tiszteletbeli magyar konzul. Komló város delegációjával érkezik a rendezvényre Horváth László, a szigetvári tiszteletbeli török konzul, és ott lesz Beszédes Kálmán szülőföldjének, Dunaföldvárnak a küldöttsége is Nagy Gáborné polgármester vezetésével.
Beszédes Kálmán (1839-1893) Münchenben tanult az akadémián festészetet és grafikát, majd Széchenyi István fia, Ödön meghívására Isztambulba utazott. 1878-tól haláláig, 1893-ig Isztambulban élt és részt vett a Széchenyi Ödön által megalapított tűzoltóság dolgozóinak képzésében. Eközben bejárta az Oszmán Birodalmat, kutatta a Rákóczi-emigráció történetét, tárgyi emlékeit. 1891-ben és 1892-ben hosszabban időzött Rodostóban, rajzolta a magyar negyed épületeit, Rákóczi palotáját és a tradicionális öltözékű török lakosságot, ezért rajzai a történeti kutatás számára is értékesek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap