Leonardo találmányai Nyírbátorban
2011. április 27. 17:33 MTI
Leonardo da Vinci találmányainak Megyeri János által elkészített rekonstrukciói is helyet kapnak a Hit és Egészség európai uniós turisztikai projekt keretében megújuló Nyírbátor várostörténeti sétányán - jelentették be a köztéri alkotások bemutatóján Budapesten a projekt résztvevői.
Korábban
A Nyírbátor önkormányzata és három történelmi egyház összefogásával elindult Hit és Egészség program egyedülálló Magyarországon, hiszen egyszerre célozza meg a vallási és gyógyturizmus fejlesztését - mondta el a sajtótájékoztatón a Nyírbátori Kulturális és Idegenforgalmi Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Hegedüs Ágnes emlékeztetett arra, hogy a hat elemből álló, összesen 3,5 milliárd forint költségvetésű projekt során már megújult a máriapócsi görögkatolikus templom és nemzeti kegyhely, illetve Nyírbátorban átadták az újonnan épült Sárkány Wellness és Gyógyfürdőt, továbbá a Báthori várkastélyban létrehozott történelmi panoptikumot.
Mint a panoptikumot kialakító Megyeri János hozzátette, a várkastély a városhoz és a Nyírbátort egykor birtokló Báthori-családhoz kötődő legendákat eleveníti meg 45 figura segítségével, többek között azt a - Báthori-címerben is továbbélő - eredetlegendát, mely szerint a família őse, Gutkeled nembeli Vid győzte le az Ecsedi-lápban tanyázó félelmetes sárkányt.
Az EU-s projekt segítségével megújuló minorita templom és református templom között kap helyet az a várostörténeti sétány, melyen a Nyírbátor történetét felidéző szobrok mellett a Leonardo-rekonstrukciók is láthatók lesznek. Megyeri János elmondta, a reneszánsz művész és tudós találmányainak Magyarországon mindeddig egyedülálló reprodukciói a Báthoriak korát kívánják európai kontextusba helyezni, egyben a nemzetközi közönség figyelmét is felhívni a városra.
A nyírbátori minorita templomot és református templomot összekötő, 400 méteres várostörténeti parkban Leonardo találmányai közül egy óriás számszeríj, egy körágyús harckocsi, egy "spirálkopter", egy mozsárágyú, egy siklószárny, valamint a mester képmása lesz látható. A projekt hivatalos dalát - a reneszánsz egyik legnagyobb lantművész- és zeneszerző "sztárja", John Dowland My Lady Hunsdon's Puffe című almainjának motívumait felhasználva - Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes frontembere alkotta meg.
A budapesti közönség hétfőig a SYMA-csarnokban találkozhat a Leonardo-reprodukciókkal, melyek ezután Nyírbátorba kerülnek. A szabolcsi település megújult minorita templomát május 14-én, a várostörténeti sétányt május 28-án, majd másnap a projekt záróeseményeként a felújított ferences templomot adják át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.