Újabb dokumentumokat kaptak a lengyelek Katynról
2011. április 8. 11:45 MTI
Oroszország újabb 11 kötetnyi iratmásolatot adott át a lengyel félnek a katinyi (Katyn) mészárlásról csütörtökön Moszkvában.
Korábban
A mostani dokumentumokkal együtt Moszkva már 148 kötetnyi, korábban titkosított anyagot adott át a lengyel félnek a két ország közötti jogsegély-egyezmény keretében.
1940-ben 20-22 ezer lengyel foglyot öltek meg a Szmolenszk melletti katinyi erdőben és másutt. A Szovjetunió évtizedekig nem ismerte el, hogy a belügy emberei gyilkolták le a lengyeleket, és a németekre igyekezett hárítani a felelőséget.
A Szovjetunió széthullása után a katonai ügyészség nyomozni kezdett, de 2004-ben lezárta az ügyet. Orosz jogvédők az Interfaxnak elmondták: a nyomozás anyaga 183 kötetből áll, ezek közül 36 a mai napig titkos, egy szigorúan titkos, a lengyel fél azonban ezeket megkapta már. A kötetek jelentős része a kutatók számára nem hozzáférhető sem Oroszországban, sem Lengyelországban.
Az orosz jogvédők szerint az ügy jogilag kizárólag a történtek politikai bűncselekménnyé nyilvánításával és a megölt lengyelek mindegyikének név szerinti rehabilitálásával zárható le. Szergej Frigyinszkij legfőbb katonai ügyész azonban tavaly nyáron kijelentette: nem lát okot arra, hogy a megölteket a politikai megtorlások áldozatainak minősítsék és rehabilitálják.
Az orosz állami duma (a parlament alsóháza) azonban tavaly év végén nyilatkozatban ismerte el, hogy a lengyel foglyokat közvetlenül Sztálin és más szovjet vezetők utasítására gyilkolták le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.