Egyedi összeállítású Munkácsy-kiállítás nyílik Keszthelyen
2011. április 7. 16:32 MTI
Először látható egyedi összeállításban mintegy 80 Munkácsy Mihály-kép április végétől a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban - mondta el az intézmény igazgatója csütörtökön.
Korábban
Czoma László arról számolt be, hogy a Magyar Nemzeti Galéria és Pákh Imre műgyűjtő által birtokolt képek ebben az összeállításban még sehol nem szerepeltek. A teljes életművet átfogó kiállításon számos emblematikus, jól ismert alkotás is helyet kap, amelyek elhelyezése miatt jelentős költségű átalakítást is végrehajtanak a keszthelyi intézményben.
A kastély Hintómúzeumában látható lesz a Nemzeti Galériától érkező képek között a Poros út, az Éjjeli csavargók, a Vihar a pusztán című festmény, Paál László portréja, valamint több tanulmány és zsánerkép is. Pákh Imre kollekciójából mintegy 30 darab kerül időlegesen Keszthelyre, ahol kiállítják az Ásító inast, több csendéletet és szalonképet. A látogatókat Rippl-Rónai Józsefnek a mesterről készült portréja fogadja majd, de a művek között szerepel Munkácsy utolsó festménye, A virágok áldozata is.
A jobbára a magyar tájakat, alakokat felvonultató tárlat előkészületei már megkezdődtek. A Pákh Alapítvány és a kastélymúzeum együttesen mintegy 40 millió forintot fordít arra, hogy a képek elhelyezéséhez a legtökéletesebb feltételeket tudják biztosítani. A húsvét után nyíló és októberig látogatható kiállítás idejére kiürítik a Hintómúzeumot, amelyet átfestenek, átalakítanak, továbbá új biztonsági és klímaberendezésekkel látnak el.
A több milliárd forint értékű tárlat biztosítási költsége tízmilliókat jelent, a képeket fegyveres kísérettel szállítják majd a Balaton-parti városba. Czoma László hozzátette: reményei szerint csak erre a kiállításra mintegy 70 ezer látogató érkezik, akik külön erre a tárlatra készült katalógust is kézbe vehetnek majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.