A Simon Wiesenthal Központ üdvözli a Képíró Sándor elleni vádemelést
2011. február 15. 13:25 MTI
Efraim Zuroff, a zsidókat üldöző nácik felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója hétfőn közleményben üdvözölte, hogy Budapesten háborús bűntett elkövetése miatt vádat emeltek Képíró Sándor volt csendőr százados ellen.
Korábban
Efraim Zuroff volt az, aki 2006-ban felhívta a magyar hatóságok figyelmét arra, hogy Képíró, akit a Központ az 1942. januári újvidéki vérengzés egyik végrehajtójaként tart számon, Budapesten él.
"A Képíró elleni vádemelés erőteljes üzenet arról, hogy az idő múlása nem csökkenti a gyilkosok bűneit, és az idős kor nem lehet mentség azok számára, akik szörnyű bűnöket követtek el. Az utóbbi több mint négy évben ezt a hírt vártam, és most már végre láthatjuk a fényt az alagút végén" - áll Efraim Zuroff Jeruzsálemben kiadott közleményében. Képíró Sándor neve szerepel egyébként az első helyen szerepel a legkeresettebb náci háborús bűnösök aktuális listáján, amelyet a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ állított össze.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség hétfőn jelentette be, hogy háborús bűntett elkövetése miatt vádat emelt Képíró Sándor volt csendőr százados ellen. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn közölte: a vádirat lényege szerint K. Sándor 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civil személyek törvénytelen kivégezésében.
Képíró Sándor - aki a háború után évtizedekig Argentínában élt, és 1996-ban tért vissza Magyarországra - tagadja a vádat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.