Boldoggá avathatnak egy meggyilkolt rendőrtisztet
2007. március 20. 11:00
Luigi Calabresi felügyelőt, a milánói rendőrkapitányság politikai osztályának helyettes vezetőjét 1972-ben két pisztolylövéssel gyilkolták meg háza előtt.
Korábban
Ennio Innocenti római pap Calabresi gyóntatója volt, és úgy véli, hogy a felügyelő, akit jó kereszténynek ismert és aki a terrorizmus áldozata lett, méltó arra, hogy boldoggá avassák. A folyamat elindításáért Camillo Ruini római vikáriushoz fordult, mivel Calabresi életének nagy részét a fővárosban töltötte. A vikáriustól azonban azt a választ kapta, hogy bár neki személy szerint nincs ellenvetése, az illetékes a milánói érsekség, mert a felügyelő az északi városban halt meg. Dionigi Tettamanzi bíboros, akihez Innocenti ezután fordult, levélben közölte: véleménye szerint ez az ügy ma még vitákat válthat ki, célszerűbb várni.
A római pap azonban türelmetlen, mondván, hogy ő már öreg, akárcsak azok, akik ismerték a felügyelőt, tehát gyorsan kellene cselekedni, ha még meg akarják hallgatni a tanúkat. Innocenti várakozás közben sem tétlenkedik. Gyűjti a dokumentumokat, keresi azokat, akik tanúskodhatnak amellett, hogy Calabresi méltó a boldoggá avatásra - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Calabresi felesége, bár megerősítette, hogy férje jó keresztény és jó családapa volt, csodálkozik azon, hogy valaki boldoggá akarja avattatni, mert, mint mondta, férjén kívül sokan mások is áldozatai lettek a terrorizmusnak azok közül, akik becsületesek voltak és az állam érdekeit tartották szem előtt. Jelenleg folyamatban van a boldoggá avatás Rosario Livatino bíró esetében - őt a maffia gyilkolta meg 1990-ben - valamint Marcello Candia vállalkozó ügyében, aki javait adományokra fordította. A szentté avatás eljárása Salvo D'Acquisto csendőr ügyében zajlik, ő élete árán 22 embert mentett meg, és hasonló eljárás folyik Giorgio La Pira, Firenze egykori polgármestere, a Casa Famiglia nevű keresztény szervezet alapítója esetében.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.