Budapesti séták Liszt Ferenccel
2011. február 7. 08:55 MTI
Liszt Ferenc születésének 200. érvfordulójára újabb könyv jelent meg: Watzatka Ágnes Budapesti séták Liszt Ferenccel című munkája.
Korábban
Százhárom olyan azonosított budapesti hely szerepel a könyvben régi és új utcanévvel, házszámmal, az egykori tulajdonos nevével, ahol a zeneszerző életében megfordult, lakott vagy tanított. A mű a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Helikon Kiadó közös kiadványa.
Eckhardt Mária, a Régi Zeneakadémián működő Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója, a Liszt-kutatás egyik vezéralakja elmondta: Watzatka Ágnes, a központ munkatársa olyan bédekkert állított össze, amely számára is szolgált meglepetéssel. Olyan intézmények és házak leírását adja meg, amelyek előtt akár naponta elmegyünk, mégsem ötlik föl, hogy Liszt Ferencnek köze volt hozzájuk. A szerző felkutatta azokat a személyeket is, akiknél Liszt egy-egy alkalommal vagy éppen napi gyakorisággal megfordult.
Munkájának nehézsége épp ez volt: különböző források alapján kiegészíteni a hiányzó információkat. Sok leírás közölte például, hogy Liszt ott volt a Wohl nővérek irodalmi szalonjában, de hogy a grófnők hol laktak és kikkel találkozott náluk, azt neki kellett feltárnia. Watzatka Ágnes elárulta, hogy sokkal több adata gyűlt össze, mint amennyi a könyvben elfért: válogatnia kellet, mivel kalauzt és nem lexikont készített.
Mindezeket az adatokat érdekes történelmi környezetbe is helyezi Watzatka Ágnes. Pontos kronológiát is készített: 1823-tól hányszor és mennyi időre jött előbb Pest-Budára, majd Budapestre a zeneszerző. Az időrendből kiviláglik, hogy élete utolsó tizenöt esztendejében Liszt teljes mértékben haza talált - hangsúlyozta a könyvbemutatón az egyetem rektora, Batta András. Büszke arra, hogy a kutatóközpontban - amely Liszt utolsó budapesti lakása és pedagógiai tevékenységének színtere volt - olyan szellemi bázis található, amely ezt a tényekben gazdag, de olvasmányos, igazi útikalauzként használható kiadványt létrehozhatta. A rektor szerint Liszt portréja mellett a fejlődő magyar főváros képe is kirajzolódik az írásokból.
Az egyetemnek és a Helikon Kiadó együttműködésének ez az könyv az első gyümölcse. Szabadhegy Péter, a kiadó igazgatója elmondta: ikrek látnak napvilágot, hiszen a mű angolul is megjelent. Az egyetem, a kutatóközpont és a kiadó további, a Liszt-évfordulóhoz kapcsolódó köteteken is dolgozik: megjelentetik a Krisztus című oratórium négykezes változatának fakszimiléjét és közreadnak egy reprezentatív albumot az emlékmúzeum legszebb kincseiből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap