Maja város 3D-ben
2011. január 27. 13:11
Egyedülálló, interneten elérhető adatbázist tettek közzé egy ősi maja városról, aminek igazi gyöngyszeme a "világ hét új csodája" közé is beválasztott Chichén Itzá háromdimenziós bemutatása.
Korábban
Az Institute for the Study and Integration of Graphical Heritage Techniques (INSIGHT) szakemberei a Yucatán-félszigetről háromdimenziós lézer szkenneléssel és digitális fotók segítségével készítettek nyílt forráskódú régészeti adatbázist. A kutatók a raw formátumú adatokat háromdimenziós modellekké alakították, s arra is törekedtek, hogy úgy ábrázolják az épületeket, ahogyan azok több száz éve kinéztek, különös tekintettel az anyagra és a fényekre.
„Ez volt az első olyan alkalom, amikor ilyen mértékben egy ősi közép-amerikai helyszínen sikerült befejeznünk egy 3D-s projektet” – nyilatkozta Kevin Cain, az INSIGHT igazgatója. A National Science Foundation és a Instituto Politecnico Nacional támogatásával megvalósuló Maya Skies a maja város, Chichén Itzá épületeinek és tárgyainak magas színvonalú digitalizációját tette lehetővé.
Az interdiszciplináris projekt a régészetben és a számítógépes grafika terén megvalósuló új módszereket is tükrözi. „A régészeti adatokat felhasználva gyökeresen megváltozhat az a kép, ahogyan a városokra eddig tekintettünk” – tette hozzá Cain.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.