Így fektették le az első transzatlanti távírókábelt
2011. január 27. 12:20
1858. augusztus 16-án, 19 évnyi tervezés és álmodozás után fektették le az első telegráfot az Atlanti-óceán fenekén, amellyel végre szorosabbak lettek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti gazdasági és politikai kötelékek.
Korábban
Először 1839-ben, Wiliam Cooke és Charles Wheatstone működő távíró készülékének bemutatása után merült fel a transzatlanti összeköttetés ideája. 1840-ben a két férfinek sikerült elnyernie Samuel Morse támogatását, s tíz évvel később megvalósulhatott az első kapcsolat Nagy-Britannia és Franciaország között. Ugyanebben az esztendőben vették kezdetüket az észak-amerikai vonal lefektetésének munkálatai, Új-Skócia és Újfundland között.
A kevés gazdasági haszonnal kecsegtető befektetés kockázatát felismerő amerikai cég azonban három évre rá váratlanul becsődölt, Frederick Newton Gisborne lancashire-i mérnök, a projekt vezetője ekkor húzta elő kalapjából a tehetséges Cyrus West Field New York-i üzletembert. Field Morséval és Matthew Maury oceanográfussal a technikai követelményeket vitatta meg, majd – miután kijelentette: a vállalkozás rentábilis – megalapította a New York, Newfoundland and London Telegraph Company nevű társaságot.
Fields pénzhez az Atlantic Telegraph Company részvényeinek eladásából jutott, míg a brit kormány évi 1400 fonttal támogatta a projekt megvalósítását, ráadásul a merész vállalkozó az anglofon szenátorok tiltakozása ellenére az amerikai kongresszust is maga mögött tudhatta.
A hét rézhuzalból álló kábelt két brit cég, a greenwichi Glass Elliot & Co és a liverpooli R.S.Newall & Co gyártotta le. A tengeri növények és állatok elleni védekezésül guttaperkával, valamint kátrányos kenderrel vonták be a kábeleket, és egy spirál alakú vaskábel burkot is ráhelyeztek – mindezt azért, hogy a szerkezet több tonna súlyt is képes legyen elhúzni, ugyanakkor megmaradjon a rugalmassága. A próbát végül nem állta ki, a HMS Agamemnon és az USS Niagara elszakította a kábelt, amelyet meg kellett javítani, így egy évvel csúszott a hivatalos átadás.
A harmadik próbálkozást végül siker koronázta: a kábelt a hajókra kötötték, de azok az elektromos szerkezet által generált mágneses mező miatt hirtelen irányt változtattak; a problémát egy révhajóval oldották meg, így a Niagara augusztus 4-én végre megérkezhetett Trinity Bay-be, az Agamemnon pedig egy nappal később az írországi Valentia-szigetre.
Az első üzenet augusztus 16-án ért célba, amit Viktória királynő köszöntőlevele követett James Buchanan amerikai elnöknek címezve: „ez egy további kapcsolat a között a két nemzet között, amelynek barátsága a közös érdekeken és a kölcsönös tiszteleten alapul”. Buchanan erre a következőt válaszolta: „ez a győzelem még szebb, mivel még hasznosabb az emberiség számára, mint amit egy hódító egy csata során valaha is megszerezhetett. Az atlanti távíró az égi áldás alatt a kölcsönös béke és barátság kötelékét jelenti két rokonnép között, egy eszközt az isteni gondviselés számára, hogy terjessze a vallást, a civilizációt és a jogot világszerte”.
Buchanan intő szavai komoly aggodalommal töltötték el a vonal működtetőit, ugyanis egy karakter fogadása átlagban két perc öt másodpercet vett igénybe, így az első üzenet 17 óra 40 perc alatt érkezett meg. 1858. szeptember 3-án újra működési zavarok jelentkeztek, mivel a feszültséget 600 voltról 2000 voltra emelték, amit a kábel szigetelése nem bírt el, s ez újabb hat év csúszást vont maga után.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait 20:20
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban 19:10
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? 18:05
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai 15:05
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye 14:20
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat 13:20
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése 09:50
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó 08:20