Hidegen hagyja a brit diákokat a történelem
2010. december 9. 12:51 The Daily Telegraph
Ahogy a pedagógusok a hagyományos órákat az elmúlt években készségalapú oktatásra cserélték, az angol iskolások egyre nagyobb csoportját nem érdekli a történelem, és egyre kevesebben választják azt gimnáziumi tanulmányaik során - hívták fel rá a figyelmet nemrég akadémikusok.
Korábban
A szakemberek szerint azzal, hogy a történeti tudás jelentősége egyre kisebb az iskolákban, az eljövendő nemzedékek történelemtudását is megpecsételik. Mindezt egy Michael Gove, angol oktatási miniszter számára, az oktatási törvény és a tananyag felülvizsgálatát célzó bejelentés után írt levélben is előhozták, ahogy arra is felhívták a figyelmet, hogy a nemrég bevezetett oktatási rendszerben katasztrofálisan csökkent a történelemórák aránya.
Szerintük mindenképp szükség lenne a jelenlegi tananyag újraírására, hogy a diákok sokkal összetettebb és egységes narratívát tanulhassanak. Így 11 évesen szerintük a rómaiakról, angolszászokról, vikingekről, a kora középkori Angliáról és a keresztes hadjáratokról kell tanulni, 12 évesen pedig a középkori élet, Skócia és Wales angol meghódítása, a 100 éves háború, a rózsák háborúja, a reneszánsz, a reformáció és I. Erzsébet uralma lennének a fő témák.
Az akadémikusokból és pedagógusokból álló konzervatív tanácsadó testület szerint nagyon aggasztó, hogy a diákok kétharmada csak 14 éves koráig tanul történelmet - terveik szerint ezt az életkort 16-ra emelnék majd. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a készségalapú oktatás, azaz a szövegértés, és elemzés nem pótolhatja az adatok ismeretét és megértését, és egy forrásszöveg elemzése semmit sem jelent az alapvető tények ismerete nélkül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.