Turisták veszélyeztetik "kis Petrát"
2010. december 1. 08:54
Nem lélegezhetnek fel a jordániai "kis Petra" falfestményeinek állagát megóvó szakemberek. Miután egy három éves program keretében sikerült megvédeniük az i.sz. 1. századi műkincseket, újabb kihívással nézhetnek szembe a hatóságok: a turisták hömpölygő áradatával.
Korábban
A Petrától 10 kilométerrel északra elhelyezkedő, „kis Petrának” nevezett Siq al-Barid a nabateus központ „külvárosának” számított, s egészen 1985-ig beduin törzsek lakták, mielőtt Ammán át nem helyezte őket.
A nabateusok festészetének nagyszerűsége nem pusztán a varázslatos technikában rejlik – a helyreállított műalkotások ugyanis az egyetlen, eredeti állapotukban megmaradt falfestmények Petrában.
A terem falán látható Dionüszosz-kép és a furulyázó, bor társaságában ábrázolt puttó is azt jelzi, hogy ez egy olyan étkezőszoba volt, amely ókori mulatságok helyszínéül szolgálhatott.
A jordániai Petra National Trust (PNT) és a londoni Courtauld Institute of Art együttműködésének célja, hogy megőrizze a veszélyeztetett régészeti területeket, illetve hogy megtisztítsa a falakat a beduinok által rakott tüzek következtében keletkezett koromtól.
Mielőtt a munkálatok megkezdődtek volna, környezettanulmányok és technikai felmérések is születtek, amelyek során megállapították, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben a műalkotások nem freskók voltak, hanem gipszre festették azokat.
„A hangsúly most a hosszú távú védelemre és a régészeti környezet megóvására helyeződött át” – mondta el Aysar Akrawi, a PNT igazgatója, aki elárulta, hogy a festmények áthelyezése nem szerepel az opciók között. „A festmények jelentést adnak a helynek, s ez fordítva is igaz, nem szabad különválasztani őket” – tette hozzá.
Idén igazi turista-boom van Jordániában, amit a számok is alátámasztanak: 2010 első felében 462 ezer látogató kereste fel a közel-keleti országot, ami a tavalyi évhez viszonyítva 42 százalékos növekedésnek felel meg.
Habár jóval kevesebben látogatnak el Siq-be, mint Petrába, az állagmegóvó projekt egyre több turistát csalogat a „kistestvérhez”. Akrawi szerint azonban a rendelkezésre álló személyzet nem tudja kielégíteni a turisták igényeit. „A turisták olyan helyekre másznak fel a jobb képek készítése érdekében, amelyek védettek” – panaszolja az igazgató, majd hozzátette: annak ellenére, hogy az étkező szoba ideális befogadóképessége 10-15 fő, előfordul, hogy egyszerre akár negyvenen is benntartózkodnak.
Akrawi szerint a turizmusból keveset profitál a helyi gazdaság, s egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Petránál elfogadott, kedvező gazdasági feltételek – munkahelyek a helyieknek – előbb-utóbb Siq-et is elérik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap