Golyóscsapágyat használhattak Stonehenge-nél
2010. november 19. 14:33 The Independent
Elképzelhető, hogy a Stonehenge mérnökei golyóscsapágyat használtak a titokzatos körépítmény építése során – jelentették be a minap.
Korábban
A ma is használatos eljárás feltételezett elődjét használhatták a négyezer évvel ezelőtt épült, rejtélyes kőépítmény munkálatai során, amellyel választ kaphatunk arra, hogyan sikerült a több tonnás köveket az egyik helyről a másikra szállítani.
Eleddig senkinek sem sikerült megfejteni a titkot, hogy a Stonehenge megépítéséhez felhasznált hatalmas, masszív köveket miként tudták a kőbányából Wiltshire-be szállítani. Néhányuk eléri a négy tonnát is, s a 200 kilométerre levő Pembrokeshire-ból cipelték oda. A kutatók szerint nem állja meg a helyét az a nézet, hogy fagörgőkön, vagy vízi úton, a tengeren érkeztek volna a kövek.
A szakértők a skóciai Aberdeenshire mellett, a Stonehenge-hez kísértetiesen hasonlító építmények közelében talált kőgolyókból arra következtettek, hogy azokat valamilyen formában a szállításhoz használták fel; a krikett-labda nagyságú golyókat együttesen, a csapágy működési elvéhez hasonlóan alkalmazták.
Az Exeteri Egyetem szakemberei modellezték a logisztikai folyamatot, amely egy amerikai dokumentumfilm-rendező pénzügyi támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. „A rekonstrukció megmutatta, hogy a gránitgolyók tíz ökör teherbírásával értek fel, s 16 kilométert lehetett megtenni vele naponta” – mondta el Bruce Bradley, az egyetem professzora. „Ez a metódus nem tett kárt a környezetben, mivel a szerkezet a bakugrás elvére épült, s így haladt előre” – tette hozzá.
Jóllehet nincs arra bizonyíték, hogy a golyóscsapágyat valóban használták volna, a professzor szerint a koncepció igenis működőképes volt. „Ez az eddigiekhez képest egy teljesen más megközelítés, a korábbi elméletek ugyanis nem találtak megfelelő magyarázatot a kövek szállítására, s számos megválaszolatlan kérdést hagytak maguk után” – így Bradley. A kutatócsoport következő lépése a matematikai számítások elvégzése lesz, amellyel azt akarják megérteni, hogy mekkora erőre volt szükség a kövek mozgatásához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.