Egyre nagyobb teret követel magának a régészeti akusztika
2010. november 19. 10:06 Discovery News
A kutatók egy ősi perui civilizáció hangeffektusait „tárták fel”, amellyel a szertartásvezetők – fényekkel és különböző tudatmódosító szerekkel együtt – a templomba betérő, transzba ejtett hívőkre próbáltak hatni.
Korábban
A hangok és csontok elemzését ötvöző régészeti akusztika tudományának csillaga egyre emelkedőben van. A tudományok ilyetén együttműködése következtében megérthetjük azokat a kultúrákat, amelyek a hangeffektusokat szórakozásra, vallási célokra, illetve politikai kontrollra használták fel.
Miriam Kolar, a Stanford kutatója a háromezer éves chavin kultúrát vizsgálja Peru fennsíkjain. Kollégáival együtt a földalatti alagutak, csatornák és folyosók hangjait térképezi fel - ott, ahol a visszhangok nem minden esetben hasonlítanak visszhangokra. „A struktúrák fizikailag dezorientálnak, az akusztikus környezet pedig nagyon különbözik a természetes állapottól” – mondta el Kolar. „Az ikonográfián emberek állatokkal együtt láthatók, a szokásostól eltérő formákban. Az egyiken peyote és emberi nyálka fedezhető fel, amely arra utal, hogy az emberek pszichoaktív növényeket fogyasztottak – olyan drogokat, amelyektől hallucinogén állapotba kerültek” – tette hozzá.
S ha ez nem lett volna elég, Chavin de Huantarban földalatti útvesztők, illetve a szellőzőnyílásokon megtörő fények fokozták az izgalmakat, amelyre csak ráerősített a 2001-ben felfedezett, hatalmas tengeri kagylóból szüremlő tengeri morajlás.
Chavin de Huantar nem az egyetlen olyan hely, ahol a hangoknak fontos szerepet szántak. Chichen Itza maja uralkodóit ugyanúgy foglalkoztatta a gondolat, hogyan lehetne a hangokat felhasználni a tömegek manipulására. David Lubman, a maja helyszínen immáron tizenkettedik éve vizsgálódó szakember szerint a Kukulkan templomban erre a célra egy furcsa madárhangot fejlesztettek ki. Lubman analízisét később összehasonlították a maják által nagy becsben tartott kecál madár hangjával, amely egyezést mutatott a Chichen Itzánál vizsgált visszhanggal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap