A lélek megváltását várták a középkorban a kínzásoktól
2010. november 2. 08:54 Spiegel Online
A szadizmusba hajló, embertelen középkori kínzási gyakorlatokkal kapcsolatos ismereteink csak részben állják meg a helyület – állítja egy német kutató, aki szerint a kínzás és a kivégzés arra szolgált, hogy megmentsék az elítélt lelkét a kárhozattól.
Korábban
Peter Nirsch terhes nők hasát vágta fel és távolította el a még meg nem született csecsemőket, s több mint ötszáz embert mészárolt le, mielőtt 1581-ben Nürnbergben elfogták. A bíróság nem kegyelmezett a tömeggyilkosnak: a férfit először megkínozták, majd forró olajat öntöttek az elítélt sebeire, kikötözték, végtagjait eltörték, majd felnégyelték.
Nem Nirsch volt az egyetlen, aki hasonló elbánásban részesült. „Az embertelen ítéletek a mindennapi élet részét képezték” – állítja a bielefeldi jogászprofesszor, Wolfgang Schild, aki új könyvében kicsit árnyalja a brutális kínzásokról és kivégzésekről bennünk élő képet: „Az állatiasság mellett a büntetőjog foglalkozott az elítélt üdvözülésével is” – így a szerző.
A korábbi évszázadokból származó jogi könyvek és pamfletek a „múltat eltorzítják és eltúlozzák, míg a jelent jó színben tüntetik fel” – állítja Schild. A középkori hatóságokat nem vezették szadista hajlamok, sőt, inkább megpróbálták kiengesztelni a „megsértett Istent”, a keresztények ettől például az örök élet elérését várták. A korabeli vélekedések szerint csak az ellenálló test megtörése, a fizikai fájdalom tisztító hatása árán lehetett a lelket megszabadítani. Ez a nézet felettébb elterjedt volt a középkorban, olyannyira, hogy sokan mártírokká váltak, csak azért, hogy így biztosítsák maguknak a túlvilági életet.
Az elítélteket hivatalosan nem is kínozhatták meg annyira: V. Károly 1532-es büntetőtörvénye (Peinliche Halsgerichtsordnung) kijelentette: a kínzásokat csak „megfelelő körültekintéssel, mérsékelt ítélkezés mellett” szabad véghez vinni. „Általánosságban elmondható, hogy az emberek akkoriban nem úgy tekintettek a kínzásokra, mint a ma élők, mivel a bűnnel szemben mély érzésekkel viseltettek, ezért nyitottak voltak a különböző kínzási technikákra”. Az emberek például szerettek kivégzésekre járni, sokszor pedig dühödten vették tudomásul, ha a hóhér nem végezte megfelelően a munkáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.