Sómu császár korabeli kardokat sikerült beazonosítani
2010. október 28. 09:04
Elveszettnek hitt, 1250 évvel ezelőtti, a tódaidzsi Nagy-Buddha templomban talált megszentelt kardokat azonosítottak be a szakemberek Japánban.
Korábban
A kardokat több más tárggyal együtt Sómu császár felesége, Komio 760 körül ajánlotta fel az akkor újonnan épült templomnak. Az ősi központ, a narai templomban fellelhető Kokka Chimpo Cho (Tódaidzsi nemzeti kincseinek gyűjteménye) listáján az arannyal, ezüsttel és zománccal díszített kardok a legfontosabb műkincseknek számítanak.
A kardokat még a Meidzsi-kor (1868-1912) végén fedezték fel, de csak most, röntgensugarak segítségével sikerült beazonosítani őket. A pengéken a ’Joken’ és az ’Inken’ felirat volt olvasható, s ez kísértetiesen hasonlít a ’Johoken’ és ‘Inhoken’-nek nevezett kardokra, amelyet 756-ban a császárné ajánlott fel az elhunyt uralkodó emlékére.
A kardokat valószínűleg Komio kérésére távolították el a Soszoin-listáról, majd ástak el a templomnál. Ikuo Mori, a narai Tezukajama egyetem professzora szerint a császárné azért döntött a kardoknak a Buddha-templomnál való elhelyezése mellett, mert úgy gondolta, hogy „az örökre fog tartani”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap