Évtizedekig rejtegetett 56-os festményeket mutatnak be Szegeden
2010. október 21. 17:33
Görgényi István 1973-ban elhunyt tatabányai festőművész évtizedekig rejtegetett, az 1956-as forradalomról és szabadságharcról készült festményeit láthatják az érdeklődők azon a tárlaton, amely holnap nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete házban.
Korábban
Görgényi István Aba Novák Vilmos és Rudnay Gyula tanítványa volt egykoron. A bányászként is dolgozó néhai művész 1956 után titokban festette meg a forradalomhoz kötődő élményeit.
A művek elkészültek, majd az alkotó elrejtette őket. Létrehozásuk, rejtegetésük tulajdonképpen titkos ellenállásként fogható fel. Görgényi szabadságát veszélyeztette volna, ha kitudódik a festmények léte. A művész 1973-ban bekövetkezett halála után újabb évtizedekre rejtve maradtak az alkotások, 2006-ban egy pincéből került elő a páratlan 56-os kollekció.
"Görgényi művészetét áthatotta mindaz, amit mesterétől, Rudnay Gyulától tanult. Mély tónusú, szenvedélyes megfogalmazású festményeit felfoghatjuk akár a romantika, a nemzeti realizmus folytatásaként is. Ha előképeket kívánunk még kiemelni, elsősorban Munkácsy, Goya, némely portréját tekintve Rembrandt neve említendő" - véli P. Tóth Enikő művészettörténész.
A festő ’56-os élményeit, titkolt gondolatait vászonra vitte, a műalkotásokat azonban mégis inkább elrejtette a nyilvánosság elől. Görgényi ezzel állandósult veszélyhelyzetet teremtett, hiszen a lelepleződéstől mindig tartania kellett, másrészt maga a tudat, hogy ábrázolni tudta 1956 forradalmát, rendkívül erős erkölcsi tartást adott neki, amely élni, túlélni segítette - fogalmazott a szakember.
A 2011 januárjáig látható tárlaton a festőművész félszáz alkotásával ismerkedhet meg a közönség. A festmények túlnyomó többsége a forradalomhoz kapcsolódó alkotás, bemutatnak azonban néhány portrét és tájképet is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap