Külföldi aukciókon bukkantak fel a cseh múlt emlékei
2010. október 17. 09:45 MTI
Külföldi árveréseken került kalapács alá annak a több száz értékes történelmi dokumentumnak egy része, köztük a cseh uralkodók levelei, amelyeket a csehországi Cheb városában működő állami levéltárából loptak el még évekkel ezelőtt - írta a prágai Pravo című napilap.
Korábban
A cseh hatóságok jelenleg a külföldi társintézményeikkel együttműködve nyomoznak az ellopott, majd árverésre kínált történelmi örökségek ügyében - számolt be az újság. Az értékes dokumentumok egy részét azok a levelek teszik ki, amelyeket a cseh uralkodók és Cheb városa váltottak egymással.
A levelek mindegyikét eredeti királyi, illetve császári pecséttel és aláírással látták el - mondta Karel Halla, a chebi levéltár igazgatója. "Ezek teljesen egyedülálló dokumentumok, mivel nem létezik belőlük másolat. Az uralkodók csak egyetlen példányt írtak ezekből" - tette hozzá.
Az egyik legértékesebb ellopott levél IV. Károly cseh király (1346-1378) és német-római császár 1355-ös pátense. Károly 1354-ben adómentességet biztosított a Karlovy Vary régióban fekvő Cheb városának. A dokumentumok egy részének eltűnését egy hat évvel ezelőtti leltározás során vették észre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap