Az őstörténetről vitáztak a történelemtanárok
2010. október 13. 11:37 Fekete István
Korábban
A konferencia ajánlásai
"1. A magyar őstörténet oktatásakor a történelemtanárok fokozottan ügyeljenek a szakmailag hiteles adatok, folyamatok bemutatására, az őstörténettel, honfoglalással kapcsolatosan megfogalmazott, a történettudományban még nem igazolt elméletek megfelelő, kritikus kezelésére, a médiában, illetve a politikai közbeszédben elterjedt nézetek objektív felülvizsgálatára. Törekedjenek a megfogalmazódott elméletek bemutatására, ugyanakkor a nép- és nyelvrokonság kategóriáinak markáns megkülönböztetésére, tartózkodjanak az egyoldalú minősítésektől.
2. A történelemtanárok képzésével és továbbképzésével foglalkozó intézmények figyelmét felhívjuk arra, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a társadalomban széles körben elterjedt, de tudományosan meg nem alapozott nézetekre, készítsék fel hallgatóikat ezek kritikai kezelésére.
3. A Történelemtanárok Egylete kész arra, hogy az oktatási tárca illetékeseinek szakmai segítséget nyújtson az iskolai emléknapokkal kapcsolatos kérdések megfelelő, tartalmi és módszertani szempontból igényes előkészítésére.
4. Támogatjuk az oktatási kormányzat azon törekvését, amely fontosnak tartja az identitás erősítését is szolgáló tanulmányi kirándulások, szakmai gyakorlatok, táborok magyarországi és határon túli helyszíneken való megrendezését és szerves beépítését a tananyagba. Ennek támogatására javasoljuk a Nemzeti Emlékezet Program folytatását.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
5. Megerősítjük azt a korábbi ajánlásunkat, hogy a tankönyvvé nyilvánított mű borítóoldalán jelenjen meg a tankönyvvé nyilvánítást igazoló egyértelmű jelzés, embléma.
6. A fogyasztóvédelmi hatóság lépjen fel azokban az esetekben, amikor egy-egy kiadvány megtévesztő elnevezést, címet stb. alkalmaz (például minősítést nem kapott kiadványok esetén a címben "tankönyv", "munkafüzet", tantárgy és évfolyam stb. megjelölés)."
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Szovjetunió](/iI3Es/label/.cut-640x400/28.jpg)
Szovjetunió
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- A szimbólumokra is nagy gondot fordítottak a Barbarossa hadművelet megtervezői
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- A harctéren remekül, a politikában viszont rosszul teljesített Zsukov marsall
- Kis híján a világűrben ragadt az első női űrhajós
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap