Az ökokatasztrófák három évtizede
2010. október 7. 12:17 MTI
Korábban
Csernobil
1986. április 26. - Az ukrajnai Csernobil atomerőművének negyedik blokkjában - emberi mulasztás miatt - robbanás történt, amely felszakította az épület tetejét és falait, s tűz keletkezett. A világ máig legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlenségében hat tonna radioaktív anyag került a levegőbe, amelynek következtében szerte Európában a szokottnál nagyobb radioaktív koncentrációt mértek. A szovjet területeken kívül további kéttucat európai országot sújtott a baleset, 45 260 négyzetkilométernyi föld fertőződött meg cézium-137 izotóppal. Az erőmű környékéről több mint 160 ezer embert telepítettek ki.
A katasztrófa közvetlen módon 31 emberi életet követelt, a mentésben néhány százan meghaltak., és a sugárfertőzés okozta megbetegedések miatt mintegy három és fél millió ember szenvedett egészségkárosodást, köztük 1,5 millió kisgyermek. A balesettel kapcsolatos anyagi veszteségek 2 milliárd rubelre rúgtak. 2000. december 15-én végleg leállították az erőmű még működőképes blokkját, miután az EBRD igazgatótanácsa Londonban jóváhagyta a Csernobil helyébe lépő két új ukrán atomerőmű építésének 215 millió dolláros hitelfinanszírozását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap