A Beethoven-kód titkai
2010. október 4. 13:14 MTI
Eddig túl gyorsan vagy ellenkezőleg, túl lassan játszották Ludwig van Beethoven darabjait - állítja egy holland karmester, akinek vezényletével a bécsi filharmonikusok azon dolgoznak, hogy a helyes tempóban rögzítsék a zeneszerző 2. szimfóniáját.
Korábban
Harke de Roos dirigens szerint Beethoven metronómjelzéseit már kétszáz éve rosszul olvassák, és eljött az ideje annak, hogy kiköszörüljék a csorbát. A holland zenekutató, szerző és zongorista kétnapos próba után kezdte meg a zenekarral a felvételek rögzítését, a felvétel már októberben megjelenik. "Mindannyian úttörők és idealisták vagyunk, de meg tudtuk győzni a zenészeket elképzelésünkről. Le voltak nyűgözve" - fogalmazott Klaus Sälzer, a projekt vezetőinek egyike.
A Beethoven-kísérlet költségei mintegy 100 ezer eurót tesznek ki, az anyagi hátteret támogatók biztosítják, a szervezők májusban alapítványt hoztak létre. A projekt célja, hogy "helyreállítsák Beethoven munkáinak klasszikus egységét, és ezáltal sérült művészi becsületét is" - magyarázta Sälzer.
De Roos 1991-ben írott könyvében tárta a nyilvánosság elé elképzelését, most ennek helyességéről akarja meggyőzni a zenevilágot. A bonni Beethoven-ház ugyan fenntartásokkal szemléli de Roos elképzeléseit, de izgalmasnak találják az eltérő interpretációkat. Mindazonáltal megvárják, míg elkészül a felvétel, mielőtt eldöntik, aktívan részt vesznek-e a projektben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap