Megtalálhatták Odüsszeusz ithakai palotáját
2010. augusztus 25. 10:07
Egy nemrég felfedezett, i.e. 8. században is használt palota lehetett Odüsszeusz otthona - véli egy görög régész, aki szerint mindez azt is jelenti, hogy Homérosz eposzának hőse tényleg létezhetett.
Korábban
Odüsszeusz az ókori eposz szerint Trója bukása után tíz éven át hajózott, míg végre hazatérhetett Ithakára, ahol feleségét, Pénelopét kérők ostromolták, ám a hős apja és fia segítségével lemészárolta őket, majd újra elfoglalta jogos helyét.
Az Ithaki szigetén ásó görög régészek most egy meglepő bejelentéssel álltak elő: eszerint megtalálták az Odüsszeiában is szereplő palotát. A Ioannina Egyetem szakemberei 16 évi ásatás után egy hatalmas, háromemeletes épületre bukkantak, amelynek lépcsőit a sziklába faragták, és amit a helyszínen felfedezett cseréptöredékek szerint az i.e. 8. században használtak. Emellett egy, az i.e. 13. századból származó kutat is találtak. Az építmény egyben nagyon hasonlít Mükéné és Pülosz palotáihoz.
Az ásatásokat vezető Thanasszisz Papadopulosz professzor szerint a palota minden részletében megfelel az eposzban olvasottaknak, és nyilatkozataiban örömét fejezte ki, hogy sikerült régészetileg is igazolni az általa 2006-ban már bemutatott elméletet. A görög kulturális minisztérium azonnal bejelentette a kutatások további finanszírozását, míg a helyi önkormányzat is támogatásáról biztosította a szakembereket.
A bejelentést a tudományos társadalom tagjai azonban szkeptikusan fogadták: Adriano La Regina olasz régész szerint az eposzokban szereplő alakok kitaláltak, így most nem az Odüsszeia valóságtartalma, vagy épp Odüsszeusz létezésének kérdése a lényeg, hanem a felfedezett palota régészeti értéke.
A kérdést tovább bonyolítja, hogy az ithakai királyság holléte sem egyértelmű: míg a palotát Ithakin fedezték fel, addig Robert Bittlestone brit kutató korábban amellett érvelt, hogy az ókori Ithaka Kefalónián lehetett. Szerinte ugyanis a jelenleg félszigetként ismert Paliki az ókorban még sziget volt, és a szárazföldtől elválasztó csatornát csak a későbbi földrengések során lezuhanó kövek töltötték fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.