Megtalálták a Franklin hajóit kereső kutatóhajó elhagyott roncsát
2010. július 29. 12:43 MTI
Megtalálták a Franklin hajóit kereső egyik kutatóhajó 157 évvel ezelőtt sorsára hagyott roncsát, amely a Banks-sziget északi partjainál 11 méteres mélységben rendkívül jó állapotban maradt fenn.
Korábban
Marc-André Bernier, a kanadai Parks Canada vízalatti régészeti expedíció vezetője szerint az 1853-ban magára hagyott HMS Investigatort találták meg. A vitorlás az Északnyugati Átjáró felfedezésére induló Sir John Franklin brit kutató és 128 embere utáni nagyszabású mentőakcióban vett részt, de a jégtáblák három télen át is útjukat állták, és a bajba jutott legénység életben maradt tagjait végül a HMS Resolute mentette meg.
A kanadai régészek - ahogy arról beszámoltunk - Franklin hajóinak, a HMS Erebusnak és a HMS Terrornak a felkutatására indítottak expedíciót. A brit kutató 1845-ben indult az Európát Ázsiával összekötő lényegesen rövidebb, hajóval bejárható út felfedezésére. Az eltűnt hajók és legénységük utáni 1848 és 1959 közötti kutatás a történelem egyik legnagyobb mentőakciójává vált, amely végül az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő, a jeges-tengeri szigetvilágon át vezető átjáró felfedezésével járt.
A kanadai régészek július 22-én érkeztek a Mercy-öbölbe, ahol feltételezték, hogy megtalálják az elhagyott kutatóhajót. Három nappal később a jégtábláktól annyira kitisztult az öböl, hogy a kutatóknak egy felfújható gumicsónakra szerelt szonárral (hanglokátorral) 15 percen belül sikerült a roncsra bukkanniuk. Bernier szerint az árbocot és a vitorlát a jég és az időjárás már régen megsemmisítette, azonban a McClure-öböl hideg vizében annyira jó állapotban maradt meg a 11 méter mélyen, egyenes helyzetben álló roncs, hogy még a faanyag illesztései is jól láthatók.
A régészek a parton a legénység által hátrahagyott tárgyakra bukkantak, valamint a skorbutban meghalt három matróz sírját is megtalálták. A következő lépésben távirányítású vízalatti kamerát fognak a roncshoz irányítani. Maradványokat nem kívánnak a felszínre hozni, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lelőhely a jövőben is érintetlen maradhasson.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.