Újjászentelik Kós Károly zebegényi templomát
2010. július 26. 18:01 MTI
A magyar szellem ezermestereként számon tartott Kós Károly által tervezett, 100 éve épült zebegényi templom újjászentelési ünnepségét tartják vasárnap a Dunakanyar településén - közölte a Havas Boldogasszony templom plébánosa hétfőn az MTI-vel.
Korábban
Kapás László elmondta, hogy a szecessziós stílus jegyeit hordozó, az erdélyi építészetet idéző, tornyos épület a fiatal Kós Károly tervei alapján közadakozásból 1906 és 1910 között készült el. Az ezt megelőző évtizedekben a Pest-Vác vasútvonal jóvoltából az apró kis Zebegény a fővárosi értelmiség kedvelt üdülőhelyévé vált.
Megalakult a Zebegényi Nyaraló Társaság. Ennek kapcsán vendégként vetődött a faluba 26 éves korában az erdélyi származású, építészként, grafikusként, néprajztudósként, íróként is maradandót alkotó Kós Károly (1883-1977) is. Az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a budapesti állatkert bejáratának tervezése. Élete során jó néhány templomot is tervezett, de lévén, hogy református volt, közülük a zebegényi az egyetlen katolikus templom - tette hozzá.
A templom történetéhez tartozik, hogy annak idején az építkezés végére a kassza kiürült, ezért a falak külső díszítésére az elődöknek már nem futotta. Az eredeti Kós-tervek viszont megmaradtak, amelyeknek alapján 100 év elmúltával pótolták a hiányt - utalt rá a plébános. Az idő ugyanis kikezdte az épületet, ezért néhány éve a polihisztor építész tisztelői életre hívták a Kós Károly Templom közhasznú alapítványt.
Az ide összegyűlt önkéntes felajánlások révén hozzákezdhettek a felújításhoz. Ennek során mostanra megerősítették a falak szigetelését, megújult a tető, az üvegablakok és a sgraffito technikával készült eredeti Kós díszek is a helyükre kerültek. Így már a kereszt, a stilzált galambok és a Szűz Mária-felirat látható a vakolat kikaparása által, ahogy azt Kós Károly elképzelte.
Az újjászentelés alkalmával vasárnap ünnepi misét tartanak a templomban - hívta fel a figyelmet Kapás László.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.